1,7 MB - PDF - EPA - Országos Széchényi Könyvtár

136 VARGA E. ÁRPÁD
tényébõl. Akkoriban a közkeletû értelmezési keretet a román nemzetiségi
statisztika torzulásának – nem minden alap nélküli – feltételezése
adta. Ettõl én sem tudtam függetleníteni magam, így alapvetõen ez határozta
meg a cikkben foglalt olvasatomat is. 21
A könyv – elõzetes részközlések után 22 – 1992 augusztusának végén
látott napvilágot, a Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai
Konferenciára idõzítve. 23 A tanulmányon kívül magában foglalta a mai
megyeterületekre már korábban átszámított anyanyelvi, nemzetiségi és
felekezeti adatokat, az 1900. évi magyar népszámlálással kezdõdõen.
Az aktuális eseményekhez igazodva sietve megjelentetett kötetbe
függelékként bekerült egy – önálló cikként is megjelent – vázlatos értékelés
az 1992. januári romániai népszámlálás elõzetes nemzetiségi eredményeirõl.
24 (Az adatokat röviddel a nyomdai leadás elõtt hozták nyilvánosságra.)
E „pót”-fejezetben a romániai magyarság számított népességszámát
már 1992-ig vezettem tovább, szembeállítva a népszámlálás
elõzetes közleményével. Nyugtáztam az eltérés tényét és jeleztem, hogy
21 „Ha a magyarság lélekszámára vonatkozó hivatalos, illetõleg az – e számot esetenként
200–300 ezerrel is többnek mutató – becsült adatokat összevetjük, hamar
szembetûnik, hogy az új uralom kezdetének viszonylag megállapodott népességi
viszonyait rögzítõ 1920. évi összeírás és az 1977. évi népszámlálás közötti
idõszak számoszlopai mindkét esetben nagyjából egyezõ gyarapodást tükröznek.
A hivatalos kimutatások és a becsült értékek közötti eltérés változatlansága meglepõ,
mivel az 1920. évi összeírás idején mesterségesen leválasztott népességi csoportok
hiánya – a magyar anyanyelvû zsidók pusztulása, a megmaradtak kivándorlása,
az asszimilálódott svábok részbeni távozása és a bizonytalan identitású
rétegek etnikumváltása következtében – az évtizedek során tényleges veszteséggé
vált. E tény ismeretében – no meg történelmi analógiák alapján, a nemzetállami
ideológia, a homogenizációs politika szorítását tapasztalva – csak a politikai legitimációs
kényszer felerõsödésével magyarázható a hivatalos adatok és – az 1956.
évi népszámlálásra alapozott – mértéktartó becslések közti különbség növekedése.
Másképp fogalmazva: a magyar etnikum békeidõben elszenvedett – ám szinte
csak a háborús évekéhez mérhetõ – újbóli vesztesége ‚kényszerasszimilációs’ jellegû,
azaz olyan mesterségesen elõidézett hiány, amely a népszámlálási eredményekkel
kapcsolatos hivatalos elvárásoknak az összeírás során történt érvényesítésébõl
adódik.” I.m. 13/14. sz. 4. p.
22 Varga E. Árpád: Népszámlálások a háború utáni Romániában. [1948–1977.] Magyarok.
III, 1991. 3/4. sz. 156–172. p., Varga E. Árpád: Az 1977-es népszámlálás az újabb
adatközlések tükrében. 1–2. Európai Idõ. III, 1992. 5/6. sz. 4. p., 7/8. sz. 4–5. p.
23 Varga E. Árpád: Népszámlálások a jelenkori Erdély területén. Jegyzetek Erdély és a kapcsolt
részek XX. századi nemzetiségi statisztikájának történetéhez. Budapest, 1992,
Regio – MTA Történettudományi Intézet. 208 p. (Regio könyvek)
24 Varga E. Árpád: Az 1992. évi romániai népszámlálás elõzetes nemzetiségi adatközlése.
Regio. III, 1992. 3. sz. 74–81. p.