Gyöngyösi Gergely OSPPE: Epitoma és Directorium

24
kocsin és lóháton, az alattvalók pedig az Úr nevében gyalog járnak, a tartományi
perjel kiabál, az általános perjel meg gyermeket nemz. Nézd csak meg,
mit mond még Bernát: „Még egy halandó sem szállt le a pokolba cellájában,
mert egy mennyei boldogságra hivatott sem marad a cellájában haláláig.” Végül
sokan csak önmaguknak, és nem a közösségnek kívánják, hogy gazdagok
legyenek könyvekben, ismerősökben, barátokban és rokonokban. Ezeket arról
lehet megismerni, hogy vagy megtagadják, vagy egyáltalán nem adnak segítséget
azoknak, akik ezt kérik tőlük. Ugyanakkor saját testüket hízlalják különféle
étkekkel jóllakva, s nagyhangúan gyengének tettetik magukat, hogy otthon lebzselhessenek,
sántítva mennek a kórusra, de rohannak az éléskamrába, állnak
fecsegés közben, de ülnek az imák idején, a többi virrasztóval alszanak nappal,
az éjszakákat azonban álmatlanul töltik, undorodnak a közös italtól, de falernumit
kérnek maguknak. Így esik meg az, hogy a vezetőjükre fittyet hányva nem
törődnek az isteni szolgálatokkal.
XXVII. cikkely. A szerzetesek sok zúgolódásának
okai és ellenszerei
Ó, jaj, minthogy szinte mindenki csak a magáét keresi, ne csodálkozzunk, hogy
elveszett a béke. Sokan ugyanis azért sürgölődnek, hogy megadják a gyomruknak
és a szájuknak a magukét, de azokkal a dolgokkal, amelyeket Istennek kellene
megadniok, a legkevésbé sem törődnek. Méltán kiálthatnak így ínségükben,
nyomorukban és szorongattatásukban: Jogosan szenvedjük el ezeket, mert vétkeztünk
testvérünk, Krisztus ellen. Ezért állította szent Dániel, hogy a szolgaság
első oka a bűn. Az Úr is így szólt a Leviták könyvében: „De ha nem hallgattok
rám, és nem tartjátok meg parancsaimat, ha elvetitek törvényeimet, figyelmen
kívül hagyjátok utasításaimat, akkor én is úgy bánok veletek. Meglátogatlak
benneteket remegéssel és lázzal, amely elemészti a lelketeket. Ellenetek fordulok,
és elhullotok ellenségeitek előtt” (Lev 26,14–24).
Miként az Egyház énekli: „Nem fog ártani semmi csapás, ha nem uralkodik
feletted a galádság.” Akik tehát vágyott békében és óhajtott nyugalomban kívánnak
élni, teljes és tiszta szívvel tiszteljék a szent és páratlan felséget, Istent,
aki semmi mást nem kíván az embertől, csupán ártatlanságot, s ha ezt valaki
felajánlja neki, kegyesen és a szokásnak megfelelően áldozott. Nem dús és kövér
áldozat után vágyik, mint a bálványimádók botorul hitték, s ha szomjazik, nem
kívánja, hogy borral engeszteljék ki, hanem a tisztelője szívét óhajtja szeplőtelen
áldozatként. Ilyen áldozat a lélek szelídsége, a tiszta élet és a jó cselekedetek. Ha
mindezeket valaki bemutatta, annyiszor áldoz, ahányszor valami jó vagy jámbor
dolgot cselekszik. Tehát az Isten oltárára azt kell helyezni, ami a legnagyobb, a
hitet, a türelmet, az ártatlanságot, a tisztaságot, a mértékletességet. Két dolgot
kell felajánlani, vagyis az ajándékot és az áldozatot, az ajándékot örökre, az
áldozatot időlegesen. Ajándék mindaz, ami aranyból és ezüstből készül, illetve
amit selyemből és bíborból szőnek. Az áldozat pedig állat, és mindaz, amit az oltáron
elégetnek. De a testtelen Isten nem él egyikkel sem, minthogy romlandók,
tehát testtelent kell felajánlanunk. A mi ajándékunk legyen a lelkünk épsége, az
áldozatunk pedig a dicséret és a himnusz.