maműl lx - Allen Park Public Library

Lőcsei énekeskönyv 124
márc. 13.). Mo.-on az 1897. évi VII. törvénycikk
szüntette meg a „számsorsjátékot”;
helyére az osztálysorsjáték lépett.
A ötös~ mellett 1770-ben Abraham
Wetzlar (1715/16–1799) kereskedõ, udvari
hadiszállító indíthatta el az osztrák örökös
tartományokban és Mo.-on a tombolához
hasonlatos, Hollandiából származó
monopolizált sorsjátékot („nagy lutri”,
osztálysorsjáték). A sorsjegyeket darabonként
50 aranyforintért árulták. A játékban
összesen 6000 sorsjegy vett részt,
ennek harmada biztosan nyerõ volt. A
meghatározott számú húzást több részletben,
„osztályokban” rendezték. A játékosoknak
minden húzás elõtt külön kellett
fogadniuk és fizetniük, de akár abba
is hagyhatták. Aki nem kezdettõl játszott,
annak be kellett fizetnie az addigi húzások
díját. Az egyre késõbbi osztályokban
egyre magasabb volt a nyeremény összege.
Wetzlar 1771-ben eladta a veszteséges
játék mûködtetési jogát, de az azt
megvásárló Manzi–Baratta társaság, a ~
bevételeit féltve, ezt a játékot nem folytatta
tovább. A 19. sz.-ban már jóval kisebb
összegért, 10-12 krajcárért is lehetett
sorsjegyet vásárolni.
Irod.: CSATKAI Endre, Nem száz, hanem
majdnem kétszázéves Sopronban a Lottó,
Soproni Szemle, 11(1957); Dem Glück auf
der Spur. 250 Jahre Österreichisches Zahlenlotto,
Ausstellungskatalog, Historisches
Museum der Stadt Wien, Hrsg. Manfred
OBERLECHNER, Wien–Salzburg, 2002; KUL-
CSÁR Krisztina, Játékok, in Hétköznapi élet
a Habsburgok korában, 1740–1815, szerk.
H. BALÁZS Éva, KRÁSZ Lilla, KURUCZ
György, Bp., 2007, 126–127 (Mindennapi
Történelem).
Kulcsár Krisztina
Lõcsei énekeskönyv (1768; magántul.,
fotómásolat: Pozsony, Jazykovedný
ústav Ľ. Štúra, Sign. 011)
273 lapnyi, magyar–latin–szlovák
nyelvû kéziratos versgyûjtemény. Eredeti
címe: Cantiones piae et mundanae,
1768 Leutsoviae. A 18. sz.-i felvidéki
interetnikus →közköltészet kiemelkedõen
gazdag forrása, talán piarista környezetben
készült.
Szinte végig egy kéz írása, aki eszerint
a magyar, szlovák és latin énekköltészetben
is otthonosan mozgott. Alkalomszerûen
német és lengyel, ill. keveréknyelvû,
makaronikus szövegek is felbukkannak
(„Megholt feleségem, satis tarde quidem…”;
„Hej, mikor én huszár voltam
Rákóczi vojnában…”; „Herculea proles,
szívem megrontója…” stb.). A dalok
nyelve a kézirat elsõ, nagyobbik részében
egyenletesen és változatosan oszlik meg:
a szomszédos szövegek gyakran eltérõ
nyelvûek, ami az ismeretlen összeíró számára
természetes kulturális szimbiózisra
utal. Egyes versek több nyelven is megtalálhatók
a forrásban. A gyûjtemény végi
szövegek inkább tömbszerûen rendezõdnek
el; szembetûnõ a szlovák dalok nagyobb
csoportja. A versek címe viszont
mindig latin, és ének mivoltukat hangsúlyozza:
Aria de Scholis, Aria de Somno stb.
A világi repertoár igen vegyes. Központi
témája a diákok és a papság élete
(„Nemo credit, quid sit schola…”; „Sic
semper laeti sunt studiosi…”; „Kedves
Jankóm, kedves Jankóm, oskolában
mégy…”; „Ó, én szegény páter Mártony…”;
„Po klaštere sem hodila…”), ill.
néhány dal erejéig a katonaság és a politika
(„Ducum Magnorum Genitrix triumpha
Austria…”; „O me moestum Bellogradum…”;
„A vidám új políciát ha kívánod…”).
A keservesek és bujdosóénekek
zöme a 17. sz.-ra vezethetõ vissza: „Bujdosik,
bujdosik szegény árva legény…”;
�„Mit búsulsz, kenyeres, midõn semmid
nincsen…”; „Isten hozzád, Magyarország…”;
„Ideje bujdosásimnak…”; „Bánatomnak
örvényében…”. A latin kollégiumi
poézis néhány darabja minden bizonnyal
az →iskolai színjátszáshoz
kapcsolódik („Vive Diocletiane vive…”;
„Huc, huc, praedonum…”), ill. diákszokásokhoz,
pl. rekreációs kirándulásokhoz
és ballagáshoz („Eja ergo saltemus…”;
„Valete socii, valete omnia…”; „Laeti
simus jam abimus / Vígan legyünk, majd
elmegyünk…” ). Több szöveg utal Eger
városára, s külön ének szól Ungvárról („O
Ungvár huridum…”).
A mulattató és szatirikus énekek körébõl
az egykori kuruc szlovák katona tré-