maműl lx - Allen Park Public Library

189 ornamentika
köztük gyakran az opus spiccatum, opus
reticulatum, valamint falburkolatok, padlók
– részben festészetinek tekinthetõ színes
díszítõeljárásaik: opus sectile, opus
alexandrinum, de a kõ és tégla falazóanyag
különbözõ kötésformái, a falsarkok
armírozása is –, ill. a mozaik (opus
musivum) mint egyértelmûen festészeti
eljárás. Megfelelõik más anyagokban is
az inkrusztáció, intarzia technikái.
Részben a konstrukcióhoz, részben az
építészeti ~ sajátos elemeihez tartoznak a
szerkezeti elemek és tagozatok profilformái,
amelyek a gótikában az építészeti
formák megjelenésének meghatározó elemeivé
váltak (vö. Villard de Honnecourt
1220 k.-i dokumentációja a reimsi székesegyház
építõmûhelyében alkalmazott
profilokról). Ezen a jelentõségükön alapul
felhasználásuk az építészet stílustörténetében
és datálásban: a gótika építészettörténetének
egyik alapelve az, hogy a
konstrukciók és a téralkotás történeti kvalitásai
(a gótikus és a késõ gótikus építészet
fejlõdéstörténeti fázisai) megítélhetõk
a dekoratív részletképzés formavilága
alapján. Ez az elv a klasszikus oszloprendekhez
hasonló szerepet tulajdonít a középkori
formarendszereknek. Különösen
fontos a mo.-i mûvészettörténetben, ahol
sokszor csak a díszítõ kõfaragvány-töredékek
állnak a kutató rendelkezésére.
Ugyancsak különös jelentõségû építészeti
forma a nyílások és rácsok kitöltésének
rendszere, kezdve a késõ antik eredetû,
geometrikus tagolású transennák ablak-
vagy mellvédkitöltõ rácsaitól. E
rácskompozíciók alapelvét követték a 12.
sz.-i korai gótikus, kõlemezbõl kivágott
geometriai formákból szerkesztett, kapcsolt
ablakcsoportjai – immár az üvegezett
ablaknyílás kialakítására. A kortársak
(Villard de Honnecourt: Reims, 1221 k.)
által is nagyra becsült döntõ innovációt a
kõrács jelentette, amelynek geometrikus
szerkesztésmódja az egyes gótikus stílusváltozatok
elnevezéseinek alapjául is
szolgál (fr. rayonnant, flamboyant, ang.
perpendicular, curvilinear).
2.3. „textilis” mûvészetek
Semper geometrikus stílus által jellemzett
„õsmûvészetei”, amelyeket nemcsak
a szövés-fonás produktumaira, hanem pl.
vesszõfonatokra is értett. A geometrikus
stilizálás technológiai eredetének feltevése
azonban – eltekintve a textilis mûvészetek
már Riegl által vitatott elsõbbségének
kérdésétõl – erõsen kétséges. A szövés
technikája azonban az ~ számos
sajátosságának forrása. Ilyen az ábrázolások
határozott kontúrral elhatárolt – vagy
hajlékony körvonal helyett síkbeli, lépcsõzetesen
tagolttal megjelenõ – formára
való redukálása, továbbá (a lánc- és vetülékszálak
keresztezõdéseinek kiszámolhatóságából
adódó) tengelyes szimmetria,
valamint a motívumok ismétlõdésének
szabályossága. Ennek mérhetõ egysége a
rapport, amelyet elsõsorban a szövõszék
méretei határoznak meg.
A nyersanyaguk vagy speciális technikájuk
(pl. selyemszövet, csomózott gyapjúszõnyeg)
révén helyhez kötött textilproduktumok
terjedése és kereskedelme
az ~ egyik viszonylag jól követhetõ történeti
jelensége, és különösen nagy szerepet
játszik a keletrõl nyugatra érkezõ mûvészeti
hatások kimutatása számára. Keleti
luxustextíliák (köztük távol-keleti, de
ugyanígy a késõ antik textilmûvészet
központjainak, pl. Alexandria, Antiochia
produktumai is) számos ikonográfiai leleménynek,
köztük az állatábrázolás keleti
típusainak közvetítõi voltak, a luxusimport
mellett pl. nyugatra került ereklyék
csomagolóeszközeiként.
A dekoratív funkciójú festészet sajátos
hordozói a →kárpitok, amelyeknek
(általában kontinuáló narratív kompozíciót
követõ) képsorai mind a világi (a
regensburgi Uta-evangelistariumban
1020 táján: „ornatus palatii”; Balderich
bourgeil-i apát ideális leírása Adela normann
hercegnõ palotájának díszítésérõl,
1100 k.), mind az egyházi (ornamenta
ecclesiae) tereknek antik hagyományra
visszamenõ díszítését szolgálták. E ciklusok
korábbi középkori emlékei inkább kivételesek,
késõ középkori példáik (panni
fiandreschi, amelyeknek népszerûségébõl
eredõ fontosságát Aby Warburg tisztázta)
a korai reneszánsz szempontjából is jelentõsek,
pl. stilizálásmódjuk nagy hatása
által.