maműl lx - Allen Park Public Library

255 theatrum Borghesianum
kívül nehéz földrajzi és még nehezebb
néprajzi és vallási terepen tett sokéves
utazásuk során minden csodálatot megérdemel.
Különösen Kínában nem is õket
csodálták elsõsorban, hanem a nagy testû
európai lovakat (amelyek közül az egyik
11 láb és 6 hüvelyk hosszú, 6 láb és 8 hüvelyk
magasságú és éjfekete volt). Nápolyban
találkoznak a tatár megbízottakkal,
majd Konstantinápoly, a Krím félsziget
érintésével jutnak el a kipcsak tatárok
közé. Az elsõ telet a Volga torkolatánál
levõ Szaraj városában töltik. 1341 végén
jutnak el a Góbi-sivatagon át a „mongol”
fõvárosba („Cambalec”, a késõbbi Peking).
1346-ban Dél-Kínából (Zajtun,
azaz Amoy kikötõjébõl) tengeri úton indulnak
haza: India, Ceylon, a Hormuziszoros,
Iszfahán, Bábel romjai, Bagdad,
Moszul, Aleppó, Damaszkusz, Jeruzsálem,
Ciprus és Egyiptom érintésével –
azaz igazi „grand tourisme” után – 1353
végén érnek vissza Avignonba, ahol már
VI. Ince pápának adják át a nagykán válaszlevelét.
(Vö. Franz Kafka A kínai fal
c. írásával, amelyben, mire elér a császári
rendelet a távoli vidékre, értelme megfordul,
a császár meg régen halott.)
Marignolli (valamivel 1290 e.) gazdag
firenzei családban született. Ott lép be a
ferences rendbe, majd teológiát tanít a bolognai
egyetemen. 1338-ban megy Avignonba,
ahová a „nagy kán” küldötteitõl
érkezett levél a pápának. Egy második levél
pedig az „alán keresztényektõl” való,
akik panaszkodnak, hogy Montecorvino
halála óta nincs lelki gondozójuk. A
Marignolli vezette misszió, ahol lehetett,
útja során valóban térített, templomnak
szánt épületeket emelt. Marignolli univerzális
érdeklõdésének (és felderítõi
megbízatásának) megfelelõen visszaútban
meglátogatták a Malabár-parton az
ottani keresztényeket, megnézték Tamás
apostol sírját. Elindultak „Sába” királyságába
(Jáva?) is. Onnan visszatérõben egy
tengeri vihar Ceylonba sodorja õket, ahol
rablás áldozatai lesznek, egy dühös eunuch-uralkodó
elveszi útjuk bizonyítékainak
zömét, és csak több hónapos fogság
után folytathatták útjukat. Késõbb Marignolli
hol a császár, hol a pápa diploma-
tája német és olasz földön. Élete végén
fõként Prágában élt. 1358–59 k. halhatott
meg. A nagy útról szóló és fõként a vége
felé töredékes beszámoló (különös módon
Chronikon Bohemiae címmel) egy
olyan kéziratában maradt fenn, amely a
világtörténelmet tárgyalja 1343-ig, ám
nem tudunk arról, hogy közvetlen kortársai
közül valaki is használta volna. Majd
csak a 18. sz.-ban adja ki Gelasius
Dobner atya: Monumenta historica Bohemiae
nusquam antehac (Prága, 1768, II,
68–282). A történészek még késõbb, az
1820-as német kiadás megjelenését követõen
kezdtek foglalkozni a beszámolóval.
Ez a szöveg tehát nem befolyásolhatta a
keleti missziókról kialakult európai közvéleményt.
Van egy töredékes kézirata
Velencében is.
A magyar Gregoriusról Marignolli
nem sokat ír. A nyelvi szempontból gondosan
összeválogatott követségbe azért
kerülhetett a mo.-i pap, mivel a pápai udvarban
a Julianus-jelentés és más források
alapján úgy vélték ekkoriban, hogy
„keleten” vannak olyan népek, amelyek
„magyarul” beszélnek.
4. a–d) Petrus de Dacia
a) 13. sz.-i Domonkos-rendi szerzetes,
matematikus, csillagász. Czvittinger Dávid
és mások (→Bod Péter, →Weszprémi
István) szerint erdélyi magyar, neve: Erdélyi
Péter. Skandináv források szerint
dán.
b) Svéd Domonkos-rendi szerzetes,
1230–35-tõl 1289-ig Gotland szigetén
élt. Õt tekintik a legkorábbi svéd írónak.
c) Más néven Petrus Dacus, Petrus
Danus, Philomena, Peder nattergal ’Péter,
a filemile’: 1286 utántól 1300-ig Európában
mûködõ dán matematikus; számos
mû maradt fenn tõle.
d) 1327-ben a párizsi egyetem rektora.
A „de Dacia” az európai latin középkorban
’dániai’ jelentésben használatos.
A felsorolt négy Petrus de Daciát („Dáciai
Pétert”) román szaktudósok sem
tartják „dákok”-nak. Az európai szakirodalomban
egymással is össze szokták
õket keverni, ill. még a skandináviai filológusok
sem tudják õket egymástól
pontosan szétválasztani.