maműl lx - Allen Park Public Library

Lusus poetici ad Georgium Purkircherum Pisoniensem 128
trimeterben alkot: a természet semmit
sem tartott annyira távol az emberektõl,
mint a furfangosságot; ez a halandók találmánya,
hogy általa munka, fáradozás
és elmélyedés nélkül kaparinthassák
meg a kívánt dolgokat. Purkircher azonban
méltán örülhet eredményeinek, hiszen
a tudás kútfeje, az olasz föld, az
Antenor alapította város ismeri el a magáénak,
és tudása a csillagokig emeli. A
következõ elégia Dionysius Puklerusé
(Dionys Pucler, Puckler, Puclerus), aki
– a késõbb következõ vers szerzõjével,
Elias Corvinusszal együtt – bécsi egyetemi
körökben mozgott, részt vett és beszédet
mondott Corvinus poeta laureatusszá
avatásán is, 1558-ban. Mindketten
Purkircher szenvedélyes tudásszomját
dicsérik, mellyel a természet sokféle titkait
kutatja, és magasztalják éjt nappallá
tevõ fáradhatatlanságát a munkában,
melytõl semmiféle hiú kedvtelés nem
tudta eltéríteni. A kötet egyetlen mo.-i
szerzõje a brassói születésû Paulus
�Kerzius Transylvanus, akit az ünnepelthez
a wittenbergi egyetemi évek óta
fûzött barátság. Ez magyarázza a személyesebb
hangot, a tervezett házasság
témájának beemelését az ünneplésbe. A
kötetet Ellebodius mesterének, Mikhaélosz
Szophianosz Bizantiosznak négysorosa
zárja: az isteni Pisonium városának
harcias germánjait szólítja örvendezésre
szerencséjükön, hogy Georgioszt
a magukénak mondhatják.
Az alkalmi versek átlagos színvonalát
mutató kötet olyan baráti csoportosulást
reprezentál, melyben a különbözõ társadalmi
helyzetû, felekezetû és képzettségû
résztvevõk egy részének kapcsolata a
késõbbiekben is dokumentálható (→Radéczy-kör).
A kötet egyetlen ismert példányát
1938-ig Sárospatakon, a Református Kollégium
Nagykönyvtára gyûjteményében
õrizték, majd az állomány legértékesebb
részével együtt – a Vallás- és Közoktatási
minisztérium javaslatára – biztonsági
okokból Budapestre szállították. Míg a
helyben maradt állomány megmenekült,
a pesti bankok páncéltermeiben elhelyezett
értékeket 1945-ben a szovjet csapa-
A Lusus poetici címlapja
tok magukkal vitték, és 1946-tól Nyizsnij
Novgorodban (Gorkij) tárolták õket. Az
1990-es években kezdõdött hosszas restitúciós
tárgyalások, egyezmények, majd a
visszaszolgáltatás törvényi szabályozása
után mint egyházi tulajdonban lévõ kulturális
értékek 2006 folyamán kerültek
vissza eredeti õrzõhelyükre.
Kiad.: Lvsvs poetici ad Georgium Pvrkirchervm
Pisoniensem, Laurea, in Arte Medica,
donatum, Patavii, Apud Gratiosum Perchacinum,
Die XXI. Decemb. Anno MDLXIII
(RMK III 514).
Irod.: Joseph ASCHBACH, Geschichte der
Wiener Universität, III, Die Wiener Universität
und ihre Gelehrten 1520 bis 1565, Wien, 1888;
VERESS Endre, A paduai egyetem magyarországi
tanulóinak anyakönyve és iratai, Bp.,
1915; BARLAY Ö. Szabolcs, Elias Corvinus és
magyarországi barátai, MKsz, 93(1977); Anna
MESCHINI, Michele Sofianòs, Padova, 1981;
John L. FLOOD, Poets Laureate in Holy Roman
Empire. A Bio-bibliographical Handbook,
Berlin–New York, 2006; Translatio librorum.
Tanulmányok az Oroszországból Sárospatakra
visszaszolgáltatott könyvek kapcsán, szerk.
Jekatyerina Jurjevna GENYIJEVA és mások, Bp.,
2007.
Maurer Zsuzsanna