maműl lx - Allen Park Public Library

187 ornamentika
mûvészeti ágak mûhelyhagyománya,
amely nemcsak a technikai eljárásokra
terjed ki, hanem a formakincsre is; a másodiknak
alkalmazhatóságát korlátozza,
hogy a stílusváltozatok sajátos jelentése
rendszerint éppoly kevéssé ismert, mint
forrásvidékük.
Az alábbi, az ~ technológiai alapjaira
vonatkozó áttekintés e technológiák õsi
eredetét és a hosszú történetük során bekövetkezett
bonyolult kölcsönhatásokat
tekintve nem sok esélyt kínál arra, hogy
(mint a múltban oly sokszor) a nemzeti
mûvészet utólagos igényét kielégítendõ,
a múltban valamilyen sajátos magyar díszítõmûvészetet
sikerüljön kijelölni.
2.1. festészet, rajz
Az ~nak mint elvont (vagy többé-kevésbé
absztrakt stilizáción alapuló) mûvészeti
formának ideális médiuma, egyben
tervezésének szükségszerû eszköze a
rajz. A középkorban – és bizonyára az
ókorban is – feltételezhetõ a díszítményeknek
mintalapok vagy mintakönyvek
általi közvetítése és hagyományozása. Az
ilyen emlékek Európa-szerte a legnagyobb
ritkaságok közé tartoznak, s
anyagtól és technológiától határozottan
független jellegûek; nehezen dönthetõ el
pl. egy-egy formának építészeti vagy ötvösmûvészeti,
monumentális festészeti
vagy könyvfestészeti rendeltetése. A ránk
maradt mintagyûjtemények is anyagukat,
méretüket tekintve a könyvdíszítéshez
állnak közel. A grafikai sokszorosítás elterjedésével
a rajzolt mintákat a nagyobb
példányszámban nyomtatott és terjesztett
metszetek, köztük ornamentális lapok
váltják fel, ill. egészítik ki.
Mindezért jelentõs a befejezetlenül
maradt mûvek (pl. elkezdett, de nem
vagy csak részben elkészült, dekoratív
kõfaragványok [1], nagy számban csak
elõrajzolásban – esetleg kész festmények
sorában – fennmaradt miniatúrák, továbbá
a felsõ festõrétegeiket elvesztett falfestmények)
tanúsága.
Kifejezetten geometriai logikán alapulnak
a középkori mûvészet legelterjedtebb
ornamensei, a különbözõ hullámvonalas
vagy meanderszerû díszítmények
[5, 7], ill. a szalagfonatok [8, 9] változa-
tai, amelyek legkevésbé térbeli formáikban
is feltételezik az egymással csomózódó
vagy egymáson átbújtatott formák
térbeliségét. Az absztrakt (tér)geometriai
~ az iszlám mûvészet uralkodó mûvészeti
formája.
A legegyszerûbb geometriai szerkesztések
(pl. azonos körzõnyílással szerkesztett
ívháromszög, hatágú csillag, ilyen hálózatok,
egymásba írt szabályos idomok
sorozatai, középpont körül elforgatott
négyzetek) a geometrikus ornamens legõsibb
alapformái. A geometrikus kompozíciók
egy részét a tudományos illusztrációk
szkémái, diagramjai alkotják: ilyenek
a kartográfiai ábrák (a világ –
oikumené – szkematikus térképeinek változatai),
a genealógiai sztemmák, a különbözõ
felosztásokat (pl. égtájak, makro- és
mikrokozmosz, tudományok, nyolc boldogság
stb.) szemléltetõ geometriai konstrukciók.
Ezek ornamentális kompozíciók
keretformáit is alkothatják. Nagy részük a
könyvek illusztrációiból származik, s
azok nyomán szerepet kapnak pl. üvegablakok,
padlók geometrikus beosztásában
is. Geometrikus konstrukció jelenít meg
olyan logikai összefüggéseket, amilyen a
világkorszakok, ill. a kinyilatkoztatás különbözõ
formáinak tipológiája (a népszerû,
illusztrált teológiai és hitbuzgalmi irodalomban
is, pl. Biblia pauperum, Concordantia
caritatis stb.)
A festészet, amelynek egyik általában
vett alapfunkcióját a középkori felfogás
(lásd fent: Sevillai Isidorus, Theophilus
Presbyter) Isten házának díszítésében látta,
gyakran mint más díszítõ technikák (pl.
kõ – esetleg színes berakású – burkolat
[36, 37], függönyök [20, 49], textil falburkolat)
ábrázoló utánzata/pótléka jelenik
meg. Az antikvitás óta a díszítõ festészet
egyik alapfeladata az építészeti tagolás
illuzionisztikus utánzata, az épülettagozatok
térbeli illúziót keltõ ábrázolásával. A
késõi hellenisztikus-római ~ mint antirealizmus
jelenik meg Vitruvius kritikájában
(VII,V,3–4: „Ilyesmik pedig nem léteznek,
nem is létezhetnek, és nem is léteztek”
[62]). Jellemzése minden klasszicizáló
és funkcionalista ~kritika alaptípusa:
így érvel Vasari a gótika ellen (Le vite…