maműl lx - Allen Park Public Library

161 „Mit búsulsz, kenyeres…”
rabban, pl. a „Reménység az embert…”
(RMKT XVII/14, 183/IV. sz.) is megjelenik
az istenes eszmény („Jó lovat, szép
fegyvert, Istenem, szolgáltass, / Ha meg
köll halnom is, lelkemnek irgalmazz”),
ám ez nem serkentette az összeállítót a ~
ilyen jellegû kiegészítésére.
A kéziratos változatok közül a mondott
szempontból a legrégebbi, a →Szentseidaloskönyv
(Stoll, 168. sz.) kerül a 6.
helyre. Nincs ezen mit csodálkoznunk, hiszen
a jól ismert énekeskönyv antológia
jellegû, s ez bizonyosan háttérbe szorította
az értékelõ, reflektáló szándékot. A kolofon
hiányában is leghosszabb változatban
a leíráshoz legfeljebb két helyen tapadhat
közvetlenebb értékelõ mozzanat.
A lovat leíró strófa utolsó sora itt „Csak
gyalog maradok, mint egy rút kobolló”
változatban szerepel, amely nyelvileg
erõsebb a „Ló nélkül pediglen nékem
nem igen jó” variációinál, s egyben leszólja
társait, s persze a fenyegetettségben
önmagát is. Nehéz lenne ilyesmit belelátni
abba, hogy az utolsó sorban a másokkal
szó áll a minden egyéb változatban szereplõ
szegény legény helyett, ám említés
nélkül nem hagyhatjuk.
Bár a ponyvanyomtatványokról nem
szólunk, az RMKT XVII/10. kötetében
számba vetteket lefedendõ megemlítjük,
hogy az 1800 táján keletkezett Mezei juhász
dallok c. összeállításban szereplõ VI.
változat már világosan mutatja, hogy a
kompozíció egésze által sugallt rózsaszín
idillnek megfelelõen az immár Buga Jakab
éneke címmel szereplõ szöveg elindul
a konkrétumokat kifakító megszelídülés
útján. Megjelennek a kicsinyítõ képzõs
alakok (ködmenkém), s mivel mezei juhászhoz
meg a vitézhez hasonlóan mindenki
megelégedett sorsával, szóba sem
kerülhet az isteni büntetés. Kiszaladnak a
versbõl a testen nyargalászó tetvek is, s
helyettük a szerelmi téma villan fel: „Nem
csalogat engem ifjúság öröme, / Mert
szennyes az ingem, nincs ki fejérítse.”
Újabb fejlemény lesz aztán, hogy a
folklorizáció majd az olcsó mázat is lekoptatja
ezekrõl a darabokról.
Megfigyeléseink összegzéseként: néhány
esetben konkrétumokban is megra-
gadhatóvá vált, hogy a vers szövegének
alakulása nem független attól a szövegkörnyezettõl,
amelyben megõrzõdött.
Látható, hogy a verset alapvetõen ezek a
körülmények formálták, s nem valamely
elvilágiasodási folyamat. Valójában ez
utóbbiról egyáltalán nem beszélhetünk,
hiszen a „Jó az Isten, jót ad, légy jó reménységben”
sor mindegyikben szerepel,
s topikusnak minõsíthetjük ugyan,
de ezzel még egyáltalán nem fosztjuk
meg érvényességétõl. Másfelõl a vers
esztétikai értéke sincs összefüggésben az
esetlegesen világiasabb hangoltsággal.
Ha azt a feladatot kapnám, hogy egy
antológiába válasszam ki az egyetlen felvehetõ
változatot, esztétikai szempontból
az újonnan elõkerült VII. mellett döntenék.
Igaz ugyan, hogy a fennmaradtak közül
több is nagyobb egyértelmûséggel
mellõzi a kioktató szándékot, az I.
(Szentsei-daloskönyv) és a II. (Jankovich–
Erdélyi-kódex) változataiban a leírás tárgyainak
önkényes váltogatása, ill. a személy
leírásán kívüli dolgokra történõ kiterjesztése
a hosszadalmasság veszélyével
fenyeget. A IV. a személyre koncentrálással
és a másutt 2–3.-ként szereplõ strófák
összevonásával feszesebb szerkezetûvé
válik, ám az ezekben az erényekben vele
osztozó VII.-et eléje sorolja az erõsebb
drámaiság és bensõségesség, amelyet a
Kenyeres nevû szegény legény önmagával,
ill. az Istennel folytatott párbeszéde
kölcsönöz az éneknek.
Kiad.: Adalékok a Thököly és Rákóczi-kor
irodalomtörténetéhez, I–II, kiad. THALY Kálmán,
Pest, 1872; RMKT XVII/1, 1959; A kuruc
küzdelmek költészete, kiad. VARGA Imre,
Bp., 1977; RMKT XVII/10, 1981; Pajkos
énekek, kiad. STOLL Béla, Bp., 1984 (Magyar
Ritkaságok); RMKT XVII/14, 1991; RMKT
XVIII/4, 2000.
Irod.: STOLL, 1963, 2 2002, 3 2004; VARGA
Imre, Szegénylegény dolga, in A régi magyar
vers, szerk. KOMLOVSZKI Tibor, Bp., 1979;
NAGY László, Nem jöttünk égi hadak-útján,
Bp., 1982; SZÖRÉNYI László, Ehess, ihass…
József Attila Ars poeticájának értelmezéséhez,
in „Szabad ötletek…” Szõke György tiszteletére
barátaitól és tanítványaitól, szerk. KABDEBÓ
Lóránt, Miskolc, 2005; UTASI Csilla, A Buga