maműl lx - Allen Park Public Library

Babits Mihály és Henri Bergson 18
vagy a Természettudományi Társaságban,
valamint a Galilei Körben (1912. febr.: Az
esztétika helye a filozófiában; 1913. febr.:
A modern metafizikáról; 1913. nov.: Bevezetés
a modern metafizikába).
Babits a Fogarason töltött esztendõkben,
1908 és 1911 között minden szabadidejét
olvasással és tanulással töltötte,
ekkori filozófiai olvasmánya Henri Bergson
és Henri Poincaré.
Osvát Ernõnek 1909. szept. 7-i levelében
többek között jelezte: ír egy „nagyobb
dolgozatot Bergsonról, a filozófusról”;
s érdeklõdött, volna-e annak helye a
Nyugatban. (A szakirodalom korábban
úgy vélte, hogy Babits Dienes Valéria révén
ismerkedett meg Bergson filozófiájával,
pedig – mint az idézett levél is tanúsítja
– már a Dienes Valériával 1910 közepe
táján ismét egyre szorosabbá váló barátságuk
elõtt foglalkozott Bergsonnal.)
Nagyjából tehát 1908 végére, 1909 elejére
datálható Babits megismerkedése a
bergsonizmussal. (Bergson L’Évolution
créatrice [Teremtõ fejlõdés] c., 1907-ben
megjelent mûvével vlsz. kicsit késõbb.)
Babits filozófiai igényû könyvismertetését
– mely a mo.-i Bergson-recepció kiemelkedõen
fontos írásaként elõször ismerteti
Bergson eszmerendszerét – végül
1910-re fejezte be. Osvát Ernõnek névjegy
kíséretében (1910. júl. 4. elõtt) küldte
el értekezését a következõ megjegyzéssel:
„népszerû ismertetés, amely azt
hiszem, nagy szolgálatot tehet a filozófiában
járatlanabb, de a hatalmas gondolatok
iránt mégis érdeklõdõ olvasónak.”
Gondosságát, lelkesedését jelzi, hogy júl.
4-én Fenyõ Miksának írott levelében azt
kérte, hogy a Bergson-tanulmány korrektúráját
is postázzák neki, mert néhány vonással
élénkíteni szeretné.
A Bergson filozófiája (Nyugat, 1910.
júl. 16. 14. sz. 945–961) 12 pontban foglalja
össze Bergson írásainak lényegét.
Babits Bergsont „szabadítóként” ünnepli,
aki az ember szabad uralmát hirdeti az
anyag felett, s mindezt úgy, hogy a filozófiát
emberközelivé, józan emberi gondolkodással
befogadhatóvá teszi: „Aki
jól átgondolja Bergson elméletét, látja,
hogy semmi filozófiai fantasztikum, amit
józan embernek nehéz volna hinnie, voltaképp
nincs benne. Annyi sem, amennyi
a legmetafizikaellenesebb rendszerekben
van. Nem a metafizika ellenkezik a józan
ember ösztönével (amit a francia bonsensnak
[józan ész/ítélõképesség] nevez),
hanem a mechanisztikus felfogás
erõltetése az életjelenségekre: ez az, ami
józan embernek nevetséges vagy abszurdum
szokott lenni a filozófiában.”
Babits lelkesen, felszabadultan magyarázza
a bergsoni életlendület bölcseletét:
„A mi idõnk teremt, újat alkot minden
pillanatban. Ez azért van, mert minden
pillanatunkban benn van – tudtunkkal
vagy anélkül – egész múltunk, sõt õseink
egész múltja. A múlt nem halt meg, hanem
hat reánk; él testünkben, lelkünkben;
egész valónk az egész múlt eredõje; minden
jelen pillanat magában foglalja az
egész múltat és valamit ad hozzá. Eszerint
minden jelen pillanat lényegileg különbözik
az összes megelõzõktõl, mert egyik
sem foglalhatott magában annyit, mint
emez és sohasem térhet vissza ugyanaz,
éppen úgy, ami már egyszer elmúlt.”
Babits azért üdvözli Bergsont az emberi
szellem „felszabadítójaként”, mert a
kortendenciát tükrözõ általános irányultságán
túl filozófiájának „specifikus tartalmát”
is útmutatónak tekinti. Az idõrõl
alkotott koncepcióját, az életlendületrõl
szóló elméletét és intuicionizmusát olyan
forradalmi tanításnak fogadja el, mely lehetõvé
teszi költészet és tudomány, intuíció
és értelem, idealizmus és realizmus
összehangolását (KELEMEN, 2009).
A Babits-tanulmány fontosságát bizonyítja,
hogy 1910 õszén a filozófus Lukács
György levélben köszönte meg az
írást, mert úgy vélte, kevés magyar cikk
végzett ilyen hasznos munkát. 1913 elején
viszont Heidelbergbõl a Nyugat Disputa
rovatába küldött nyílt levelében Babits
Balázs Béla Misztériumok c. drámakötetérõl
írott cikke kapcsán vitázott
Babits Bergson filozófiai rendszerére
épített formaelméletével.
1910. decemberi levelében Babits köszönetet
mondott a szintén filozófus
Fogarasi Bélának (1891–1959), hogy elküldte
neki Fogarasra az „elsõ magyar