HU belso ok Q

szunnyadozó tűzre. Amint behajította az első fadarabot a kályhába, mindjárt meg is bánta, hisz csak vizes fája
volt, és a tűz ssst sisteregve kialudt. Jajj-jajj, milyen kolontos is vagyok! – jajjgatott a szegényember. – Igaz,
már egy hete nem találni száraz fát az egész környéken. Hisz most is esik – hallgatózott – és valóban, kippkopp-kipp-kopp,
a csendes eső mosta a háztetőt és az egész világot. Amint így búslakodik, éhesen, fázósan,
tanácstalanul, egyszer csak valami különös hangot hall az ablaka alól. Oda akart menni, hogy megnézze, mi
az, de puff-dirr-durr, a bent lapító macskára nem számított, belébotlott, és úgy hasra vágódott a tapasztott
földre, hogy csak úgy nyekkent belé. Recccs-még a kisszéke is eltörött, amire ráesett. No, de a szék sem volt
rest, az is eltörte a szegény ember lábát. Ááááá, úúúúú, áúúúú – kiáltott fel hosszasan, Fájdalmában meg
sem tudott moccanni, csak mérgesen kergette el a vétkes macskát – sicc, te nyavalyás! Hát nem látod, mit tettél
velem? A macska értett az emberi szóból, mert keserves miákolással kibújt a rozoga ajtó alatt – miáúúúúmiáúúúú
– siránkozva futott, amerre látott.
– Pssszt, te ostoba, ne verd ki a szomszédokat is az ágyból! – pisszegett a menekülő macska után az ember.
De, a szegényembernek ez az esés szerencséjére volt. Amint ott feküdt tehetetlenül a földön, egyszer csak
valami fényességre lett figyelmes. Az ágya alól jött. Valahogy közelebb kúszott, a fényesség is erősebb lett,
annyira, hogy majd megvakította. Ásni kezdte puszta kézzel az ágya alatt a földet, s hát, miben akad meg a
keze!... egy igazi drágakövet kapart elő a föld alól!
Húha, lepődött meg a szegény, törött lábú, didergő ember a sötétben. Hitetlenül bámulta a talált kincset. Ez
aztán a szerencse!
– Juhééé! – kurjantgatott hosszan és hangosan. – Cicic! Hol vagy, édes kis cicám? Gyere ide… hát ki mondta, hogy
hasznavehetetlen vagy? Bizony, ezentúl urasan fogunk élni, nemcsak én, hanem te is! – enyhült meg az ember.
A cica – merthogy értette az emberi beszédet – rögtön ott termett, és hangos, elégedett dorombolással
dörgölőzött gazdája törött lábához.
Hamarosan megvirradt, az eső elállt, a szegény ember eladta a drágakövét, és urasan, gazdagon élt kedves
macskájával, amíg meg nem halt. Többé nem éheztek és nem fáztak, volt élelem, tűzrevaló fa bőségesen. Csak
a lába maradt görbe, de azt már nemhogy a macska, de a kutya sem bánta.
A mese hagyományos metodológiai feldolgozása után feladatok következnek a hangutánzók,
indulatszók megismerésére és elsajátítására, szókincs bővítésére:
– mesélés a hangutánzók, indulatszók közös mondásával
– mesélés a hangutánzók, indulatszók egyéni visszaadásával
– a mese hangutánzóinak, indulatszóinak eljátszásával, hangszín-, hangerő-módosítással
– hangutánzók, indulatszavak mozgással való összekapcsolása
– a mese dramatizálása
– képkártya – hangutánzók, indulatszavak összekapcsolása. Kihez tartozik? A mesében szereplő
hangutánzókat kell csoportosítani a szegényember, macska, szél, eső, szék képkártyákhoz.
34
L O G O P É D I A I M Ó D S Z E R TA N I T M U TAT Ó Ó V Ó N Ő K N E K