23.03.2020 Views

HU belso ok Q

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

EGYENSÚLYT FEJLESZTŐ JÁTÉKOK

Kelj fel, Jancsi!

A játékosok az indulóvonal mögött állnak, a húnyó felszólítja őket, hogy amíg megfordul, hány lépést

tegyenek előre. Megfordulása után, aki megmozdul, visszamegy az indulóvonalhoz. Az győz, aki

elsőként ér a célba.

„Kán-kán”

A gyerekek szökdelnek helyben, váltott térdfelhúzással. Karok csípőn. Szökdelés nyújtott

láblendítéssel.

Ugráló híd

5–8 nagyobb gyerek oszlopba áll. A sor első gyereke felemeli a bal lábát, a második a jobbat úgy,

hogy az első megfoghassa a bokáját. Ugyancsak a második gyerek ráteszi a bal kezét az első vállára.

A harmadik gyerek a jobb lábát emeli fel, ennek a bokáját fogja meg a második gyermek. Jelre az

ugráló híd megindul a cél felé (3–5 méter van az indulóvonaltól). Amelyik csapat a leghamarabb ér

a célhoz, az a győztes.

Hullámvasút

A gyerekek egymás mögött állnak vállfogással. A teremben különböző magasságú és szélességű

eszközökből akadálypályát építünk – pad, szőnyeg, létra, zsámoly, kisszekrény stb. felhasználásával.

Az elöl álló gyerek vezetésével fel-le hullámvasutaznak a gyerekek, a kikészített szereken. Kisebb

gyerekek játszhatják padokat kerülgetve. Nem szabad szétszakadnia a sornak. Az akadályoknak

megfelelően kell a tempót megválasztani. Kezdetben jobb, ha az óvónő a „vonatvezető”.

Kígyó

A felrajzolt kígyóformák páratlan mezőibe egy lábbal, a páros mezőiben két lábbal kell ugrani (egy,

kettő, egy, kettő...).

Fészekrakó

A gyerekek babzsákkal a kezükben szaladgálnak. Jelre leülnek a babzsákra, amely a fészket jelenti a

játékban.

Kakasviadal

A gyerekek párt keresnek maguknak, lehetőleg magasságban egyezőt. Egymással szemben, összefont

karral állnak. Egy lábon ugrálva próbálják társuk vállát többször megérinteni. Az lesz az ügyes, aki

nem esik el.

Vigyázz a vízre!

A gyereknek egy vonalon egyensúlyozva kell végigmennie, kezében egy pohár vízzel úgy, hogy az ne

lötyögjön ki. Amikor már egyenes vonalon többször próbálta, végigmehet leragasztott formákon is.

Utazunk

A székeket szorosan egymás mellé felállítjuk, négyzet alakban. Ez lesz a busz. Sorra szállnak fel az

utasok, és amikor már mindenki fenn van (áll a széken), az óvónő a szélről elvesz egy-egy széket. Az

utasoknak össze kell húzódniuk, egymást megtartaniuk.

Kisasszonyok

Kényeskedő kisasszonyok vagyunk, akik „magassarkú cipőben” járkálnak a teremben (lábujjhegyen

járva utánozzuk a mozgásukat).

Macska a kerítésen

Az óvónő kezén macskabáb van, az a gyerek, akihez közel megy, lábujjhegyen állva megpróbálja

elérni és megsimogatni a „macskát”.

LOGOPÉDIAI MÓDSZERTANI TMUTATÓ ÓVÓNŐKNEK

73

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!