Tizenkét év - II. kötet

FÖLDTUDOMÁNY 149
Wanek Ferenc (Wanek–Clichici 1991) és Papp Károly (ªuraru–Papp 1997)
szólt a magyarok közül a témáról.
A késõmiocén endemikus élõvilága igen bonyolulttá teszi a szarmata
és pannon korszakok biozonációjának kérdését. Vitatják is hevesen, fõleg
a magyarországi kutatók (elsõsorban Magyar Imre és Müller Pál) új
keletû kiemelkedõ eredményei nyomán. A szarmata üledékekben rétegtanilag
még lehet tájékozódni a nannoplankton segítségével, így feltárásukból
Mészáros Miklós még részt vállalt (Mészáros 1995e; Mészáros–Chintãuan
1996a), a pannon üledékek biozonációjába azonban csak
Wanek Ferenc merészkedett (Wanek 1992, 2000b).
A negyedkor biosztratigráfiája elég elhanyagolt terepe a romániai
magyar kutatásnak. Egyedül Wanek Ferenc foglalkozott vele (Wanek–Clichici
1998; Codrea et alii 1998).
Bár a litosztratigráfia a Hedberg-kód általános elfogadásával slágertéma
lett, az érintett idõszakban az erdélyi magyar kutatók keveset foglalkoztak
vele. Mosonyi Emília kutatócsoportja a Radnai-havasok metamorf formációira
próbálta alkalmazni a módszert (Balintoni–Mosonyi–Puºte 1998).
Czier Zoltán és Mátyásy Sándor az Erdélyi-szigethegység jurakori (Czier
1999; Silvestru–Mátyásy–Bucur 1998), Szász László a Keleti-Kárpátok felsõkréta
(Ion–Szász 1993), Mészáros Miklós az Erdélyi-medence paleogén
(Mészáros–Moisescu 1991c) üledékeinek tagolásához járult hozzá.
4.7. Üledékföldtan, õskörnyezettan, õsföldrajz (szedimentológia,
paleoökológia, paleogeográfia)
Erdélyben az üledékföldtannak Alexandru Hosu kivételesen jó szakembere
volt a tavalyi évig, de a több mint tízszeres kereseti lehetõség elcsábította
az egyetemrõl s a tudománymûveléstõl. A tanítványaként rajtolt
Krézsek Csaba most doktorál, s eddig felcsillantott eredményei révén
(Krézsek 2001) méltán remélhetjük, lesz folytatása a Hosu-jelenségnek.
Krézsek igen alapos elemzései, és a rájuk épített következtetései a legmodernebb
szellemben forradalmasítják az Erdélyi-medence fejlõdéstörténetérõl
alkotott képet.
De mások is jeleskedtek e tudományágban, mint Becze-Deák Judit
(Becze-Deák 1994), László Attila (László–Püspöki–Diþu 1998) vagy Hadnagy
Árpád (Hadnagy 1991), Vremir Mátyás (Codrea et alii 2001), és ebbe
a körbe tehetjük Ajtay Ferenc (Ajtay 1994) dolgozatát is.