Tizenkét év - II. kötet

ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNY 219
tés és környezete, magasépítészet, út-, vasút- és hídépítés. Az elõadók zöme
rendszerint magyarországi. Ez a konferenciák színvonalának szempontjából
hasznos. Másfelõl a vendégelõadók nélkül egyelõre nincs vagy
nem lehet megmozgatni annyi erdélyi magyar anyanyelvû kutatót, elõadót,
hogy egy konferenciára való teljen belõlük. Biztató viszont az, hogy
a kongresszus iránt számottevõ az érdeklõdés az erdélyi magyar szakemberek
körében.
A másik két konferencia-sorozat, amelyeket a Transilvania Trust Alapítvány
szervez (a tusnádi nemzetközi tudományos ülésszakok és a kolozsvári
történeti tartószerkezetekrõl szóló konferenciák) teljesen más
jellegûek. A két rendezvénysorozatnak közös célja: a mûemlékvédelem.
Ez azért lehetséges, mert Erdélyben, ebben a pillanatban, rengeteg szakember
foglalkozik mûemlékvédelemmel. Az elsõ konferencia-sorozat inkább
építészekhez szól (de nem kizárólag hozzájuk), a második pedig fõleg
építõmérnökökhöz. Több országból jönnek a résztvevõk, a legtöbben
Romániából és Magyarországról. Az elõadások általában magyarul vagy
románul (szinkrontolmácsolás mellett), ritka esetben angolul hangzanak
el. Az elõadások plénumban folynak. Az elõzõ rendezvény esetében említett
átalános pozitívumok itt is érvényesülnek. Sõt, szakmai szempontból
még tágabb értelmet nyernek: nagyobb földrajzi területrõl gyûl be információ
egy adott témakörben.
Meg kell állapítani, hogy mindhárom tudományos rendezvény-sorozat
sokat fejlõdött az évek során. Egyre többen látogatják, egyre színvonalasabbak,
kinyomtatott köteteik egyre igényesebbek. A szervezõket
dicséri, hogy mindhárom rendezvényt szakmai kirándulások, cég- és
termékbemutatók kísérik. Azonban azt is ki kell mondani, hogy bizonyos
tekintetben egy igényesebb szemlélõ kivetnivalót is találhat a színvonalban.
Bár Magyarországról legtöbbször kitûnõ szakemberek érkeznek,
minden jó szándék ellenére – amit csak dicsérni lehet – egyfajta
vidékiesség és bizonytalanság lengedezi körül ezeket a hazai rendezvényeket.
Mindezt csakis azért mondom el, hogy az általam vélt okokat is
kifejthessem.
A legnagyobb baj az, hogy nincs magyar nyelvû felsõfokú oktatás az
érintett szakmában, és ahol nincs egyetem, nehéz minõségi kutatást felmutatni.
Az egyetem hiánya egyfajta bizonytalanságot is szül az erdélyi
magyar építészkutatóban. Nincs közös gyökér, nincs közös ház, mindenki
más helyrõl érkezik. Nincs, ami és aki az erdélyi magyar építészeti (általában,
mûszaki) tudományosságot összefogja. Az ezt pótolni igyekvõ
kezdeményezések, bármennyire hasznosak, az egyetem szerepét nem