Tizenkét év - II. kötet

74 NAGY-TÓTH FERENC–FODORPATAKI LÁSZLÓ
A tanszemélyzeti ellátás viszonylag kevesebb gondot okozott, mert az
anyaországi tanárok jó része helyben maradt. A Bolyai Tudományegyetem
elsõ három évében folytatta és tovább fejlesztette az európai hagyományokat,
fõleg annak köszönhetõen, hogy 33 magyar állampolgárságú tanár –
nagy részük nemzetközileg is elismert szakember – nem szakította meg
magas színvonalú tudományos és oktató tevékenységét (Faragó et alii
1999). Ezeknek a tanároknak a szerzõdését 1948-ban felmondták, addigra
azonban már feljövögettek a fiatal tanítványok a régi erdélyiek mellé. Az
élettudományokat Kolozsváron a növénytani és az állattani tanszék tömörítette;
az orvostudományok Marosvásárhelyre kerültek.
9. A Bolyai Tudományegyetem felszámolásával (1959) ismételten kilátástalanságba
került az erdélyi magyar tudománymûvelés. A tanárokat és a
hallgatókat közös helyiségekbe – laboratóriumokba, tantermekbe – kényszerítették,
ami miatt megszûnt az anyanyelvû társalgás, még szakmai kérdésekrõl
is. A tanrendet szétzilálták. A még ideiglenesen, cinikusan gonosz
félrevezetés céljából engedélyezett magyarul elõadható tantárgyak rendjét
sem az oktatási természetes egymásutániság, hanem önkényes politikai
szempontok szerint szabták meg. A szervezett anyanyelvû tudománymûvelés
alapjainak, a Bolyai Tudományegyetemnek a megsemmisítése nemcsak
az oktatás, hanem a kutatás elsorvasztását is maga után vonta.
Az anyaországi professzorok elûzésével egyidejûleg az egyetem tudományos
folyóirata, az Acta Bolyaiana is megszûnt, voltaképpen politikai
okokból, ugyanis a román egyetemnek nem volt ilyen közlönye. Az utolsó
magyar nyelvû kiadvány az a gyûjteményes kötet, mely a Bolyai Tudományegyetem
tízéves fennállásának emlékezetére készített dolgozatokat
tartalmazza. Az ebben levõ tizennégy természettudományi tanulmányból
csak kettõ élettudományi tárgyú. Mivel magyar közösségi tudományos folyóirat
többé már nem létezett, a magyar kutatók anyanyelvükön nagyon
ritkán, csak az anyaországban, világnyelven esetleg külföldön közölhettek.
Magyarul itthon csak általános mûvelõdési tárgykörû folyóiratokban
(Korunk, Utunk) alkalmilag jelentek meg élettudományi írások. Idõközben,
ugyancsak alkalomadtán, színvonalas önálló kötetek jelentek meg:
Erdély növénytakarójáról (Csûrös I. 1973, 1976, 1981), az akkoriban korszerû
növényélettan egyetemi tankönyve (Péterfi I.–Brugovitzky 1977), az
örökléstan körébõl (Lazányi 1955, 1957, 1989), a termesztett növények
fejlõdéstörténetérõl (Szabó A. 1983), a kertészetrõl (Csorba et alii 1981), a
családi egészségvédelemrõl (Kis Z.–Holocska–Vitályos 1974), a mikroszkóp
használatáról (Róbert 1984), az állatok viselkedésének élettani
alapjairól (Korodi Gál 1984).