Tizenkét év - II. kötet

FIZIKA 37
ban is tanulmányozta, és minden esetben kimutatta a zaj-jel hányados hõmérsékletfüggésében
a maximumot. A jelenséget egy és két dimenzióban
analitikusan is sikerült leírnia (Leung 1999; Néda Z. 1999b).
A Monte-Carlo-szimuláció útján olyan érdekes modellrendszerek viselkedését
is tanulmányozták, mint a három dimenzióban izotrop módon
szétszórt pálcák perkolációja (Néda Z. 1999a). Ebben a cikkében Néda kimutatta
a más szerzõk által a jelenség leírásában elkövetett hibákat.
Néda Zoltán legnagyobb érdeklõdést keltõ eredménye a vastaps kialakulásának
és dinamikájának a magyarázata (Néda Z. 2000a, 2000b). Mindenki
megfigyelhette, aki sikeres színházi elõadáson vagy koncerten vett
részt, hogy amikor a közönség tetszését hosszas tapssal fejezi ki, elõbb vagy
utóbb kialakul a korrelált, ritmikus taps vagy más szóval a vastaps. A szerzõk
ezt a jelenséget az önszervezõdõ szinkronizációs jelenségek körébe sorolják,
amelyre számos példa található a biológiában és a kémiában.
A vastaps kialakulását elõször kísérletileg vizsgálták. A kísérleti adatok
alapján a vastaps kialakulását a statisztikus fizika Kuramotomodelljének
alkalmazásával sikerült leírniuk, észrevéve, hogy a rendszerben
kialakuló dinamika a közönség egy bizonyos értelemben vett
frusztrációjának a következménye. A frusztrációt az a két egymás ellen
dolgozó tendencia okozza, hogy a nézõk nagy átlagos hangerõvel és
szinkronizáltan szeretnének tapsolni. Ki lehet mutatni azonban, hogy az
olyan csatolt rendszerek esetében, mint amilyen a tapsoló közönség is, a
szinkronizáció csak akkor jön létre, ha a frekvencia elegendõen alacsony.
Ez arra készteti a nézõket, hogy nagyobb periódussal tapsoljanak, ez
azonban az átlagos intenzitás csökkenéséhez vezet. Az intenzitást növelendõ
a nézõk növelik a frekvenciát, ez azonban egyre jobban megnehezíti
a szinkronizációt, és egy adott frekvenciánál a vastaps rendezetlen
tapsra vált át. Érdekességként megemlítik azt is, hogy a kényszerbõl tapsoló
közönség esetében (pl. a kommunista pártkongresszusokon) a szinkronizált
taps hosszú ideig fennmaradt, és nem váltott át rendezetlen tapsra,
mert senki nem akarta tetszését intenzitásnöveléssel kifejezni.
Ezen érdekes kutatások lényeges részeit és a következtetéseket Néda
Zoltán és munkatársai a legolvasottabb természettudományos szaklapban,
a Nature-ben közölték (Néda Z. 2000a). Teljesítményükre olyan világlapok
is felfigyeltek mint a New York Times. A jelenség matematikai elemzését a
Phys. Rev E-ben közölt részletes cikkükben végezték el (Néda Z. 2000b).
Egy újabb, szintén a Nature-ben közölt eredménye Néda Zoltánnak
és munkatársainak a különbözõ száradó anyagokban keletkezõ spirális
repedések felfedezésére vonatkozik (Leung 2001). A jelenséget kísérleti-