Árnyékvilág

– Igen, úgy tűnik – bólintottam.
– Akkor ez már elég komoly, ha a barátaidnak is bemutatod… –
nézett ki elmerengve a szélvédőn, aztán összerezzent, mintha egy
álomból ébredt volna. – Azért csak légy óvatos! A te helyzetedben
sosem tudhatod, hogy mit is akar egy nő valójában. Nem szeretném,
ha összetörnék a szívedet. – Egy pillanatra megfeszültek az arcizmaim,
aztán vettem egy mély levegőt. Stephanie nem ismeri Camillát,
és csak jót akar nekem. Nem lehetek dühös rá azért, mert kimondja,
amit mindenki gondol.
– Camilla rendes lány – feleltem, aztán megkönnyebbülve sóhajtottam
fel, mikor meghallottam a hátam mögött az egyik asszisztens
hívását. Az egy dolog, hogy próbáltam kibékíteni Stephanie-t, és pár
kérdésére válaszoltam, de zavart, hogy nem vette észre, mikor vált
kínossá számomra. – Ne haragudj, de mennem kell! – pattantam fel.
– És tényleg sajnálom! – kiabáltam még az autó felé, miközben az
asszisztenshez kocogtam.
A délután folyamán megkaptam a másnapi programrendemet,
felvettünk még két kisebb jelenetet, aztán mehetett ki-ki a dolgára.
A munkatársaim egy csapata azonnal Connerhez indult, de mivel
nekem még haza kellett ugranom Camilláért, nem csatlakoztam
hozzájuk. Beültem a Peter által küldött kocsiba, és a sofőrrel visszavitettem
magam a házhoz. Kíváncsi voltam, hogy érezte magát Cam
a házban az első nap, és arra is, hogy vajon épp annyira izgul-e az este
miatt, mint én.
Mikor beléptem a házba, az első dolgom volt felsietni Camilla
szobájához. Mielőtt bekopogtam volna, vettem egy mély levegőt.
Odabentről motozás hallatszott, aztán kinyílt az ajtó, de a legnagyobb
csalódottságomra Julie jelent meg a résben.
– Még nincsen kész! – közölte.
• 99 •