Árnyékvilág

Abban a pillanatban, amint a szavak elhagyták a számat, már meg
is bántam a kirohanásomat. Látva Steph szemében az első könnycseppeket,
utána akartam menni, hogy bocsánatot kérjek, de Joe és a
csapó közbeszólt, a jelenet után pedig sehol sem találtam megsértett
fodrászomat.
Némi pihenő után nekiugrottunk az egyik legérdekesebb résznek.
Nem volt benne túl sok akció – ezt a hátam miatt nem is bántam
–, de annál komolyabb színészi játékra volt szükség. A jelenet során
Jeremy rájön, hogy az a nő, akit élete szerelmének tartott, elárulta és
kihasználta őt, ezért bosszúból meg akarja ölni. Ám, amint meglátja
a lányt, rádöbben, hogy bármit is vétett ellene, sosem tudna neki
ártani. Árulás, szenvedés, feltétel nélküli végzetes szerelem, bosszúvágy…
Egy csomó érzés, amit át kellett adnom a vászon előtt ülő nézőknek.
Szerettem az ilyen feladatokat.
Tizenkétszer hallottam a csapó hangját, mire a rendező elégedetten
küldött el minket átöltözni. A lakókocsim felé tartottam, mikor
messziről megláttam Peter alakját..
– Szia, Pete! – intettem felé pár lépésnyiről. Mérgesen összevonta
a szemöldökét.
– Mióta szokásod megbántani az embereket? – kérdezte olyan hangon,
ami nem kecsegtetett semmi jóval. Hirtelen fogalmam sem volt,
miről beszél. – Stephanie már órák óta a kocsijában sír – közölte. Újból
rám tört a lelkifurdalás, megfeszült az arcom. – Mi a fene van veled?
– Én… nem gondoltam, hogy ennyire a szívére veszi. Csak hirtelen
kiborultam, és… Sajnálom – próbáltam megmagyarázni, amit én
sem értettem. – Megyek, és bocsánatot kérek tőle! – sóhajtottam fel.
Peter arca megenyhült.
– Helyes. – Ahogy elment mellettem, biztatóan megütögette a
vállamat.
• 97 •