Árnyékvilág

konyvmolykepzo.chr.hu

Árnyékvilág

A része akartam lenni...

Jó pár percbe telt, míg a légzésem egyenletessé vált. Bűnösnek

éreztem magam…

Másnap reggel korán keltem. Az egész ház csendes volt, még

Camilla sem jött elő a szobájából – az előző nap kimerítő lehetett

neki. Most először nem nagyon bántam, hogy nem kell szembenéznem

vele, mert a gondolataimban túl sokszor jelentek meg illetlen

képek róla… és magamról… Mire felöltöztem és megreggeliztem –

bekaptam egy szelet pizzát, amit előtte a mikróban felmelegítettem

–, a Peter által küldött autó már a ház előtt várt, hogy a forgatásra

vigyen.

A mai nap külső helyszínen forgattunk. Ez mindig izgalmasabb

és fárasztóbb, mint a stúdió, ilyenkor bármi közbejöhet, és egy csomó

hirtelen felmerülő problémára kell megoldást találni pillanatok

alatt. Az időjárásra szerencsére nem lehetett panasz, sem eső, sem

hideg nem nehezítette a dolgunkat. Ehelyett viszont a pletykák áradatából

kellett valahogy kivergődnöm ép bőrrel.

A sminkesektől a hangmérnökig mindenki az én magánéletemen

csámcsogott. Voltak, akik elhallgattak, valahányszor a közelükbe kerültem,

de olyan is akadt, aki direkt odajött, és rákérdezett, hogy mi

igaz abból, amit az újságok írnak. Nekik megmondtam, hogy nem

olvasok újságokat, így fogalmam sincs, mire gondolhatnak.

Ekkor kerültek elő maguk a magazinok. Vagy húsz, az orrom alá

nyomott cikk után telt be végleg a pohár. Nem akartam senkit sem

megbántani, és sosem kiabáltam még senkivel soha – akkor sem, mikor

egy kimerítő nap után jöttek oda hozzám valami teljesen idióta

kéréssel –, de most nem bírtam tovább. Az ostor végül szegény

Stephanie-n csattant. Nem volt tolakodóbb vagy idegesítőbb, mint

az előtte érdeklődők, egyszerűen csak ő volt az utolsó csepp.

• 96 •