Árnyékvilág

konyvmolykepzo.chr.hu

Árnyékvilág

Nem kellett csalódnom. Amint beléptem az öltözőbe, Peter a kezembe

nyomott egy kis cetlit – az arcán furcsa mosoly ült. Nem foglalkoztam

vele, gyorsan lezuhanyoztam, átöltöztem, aztán rohantam

a kocsimhoz.

Vezetés közben azon járt az eszem, hogy mit is fogok mondani, ha

odaérek a megadott címre, de semmi értelmes nem jutott az eszembe.

„Szia, emlékszel rám? Tudod, körbe vagyok véve egy csomó emberrel,

aki istenként imád, de én nem akarok isten lenni, csak egy átlagos srác.

Lennél a barátom?” Magamra fintorogtam a visszapillantó tükörben.

Szánalmas vagyok…

Végül eldöntöttem, hogy nem tervezek előre. Azt mondom

majd, ami épp a nyelvemre jön. Ez a gondolat körülbelül két percre

megnyugtatott, aztán rájöttem, hogy hülyeség. Úgy fogok állni

előtte, mintha megkukultam volna. Biztosan azt hiszi majd, hogy

nem vagyok normális. Igazából nem sokat fog tévedni… – közölte

egy belső hang.

Minél közelebb értem az utcához, annál idegesebb lettem. Ujjaim

gyors ütemben doboltak a kormányon, a torkom pedig teljesen kiszáradt.

Átfutott az agyamon, hogy visszafordulok, de valami nem

engedte. Kellett egy olyan ember, aki mellett átlagos lehetek. Csak…

beszélgetni akartam. Olyan apróságokról, mint az időjárás vagy

hogy mit evett reggelire. Bármiről, ami nem függ össze azzal, hogy

ki vagyok.

Lefékeztem a ház előtt, és vagy öt percig csak ültem, kibámulva

a szélvédőn. Aztán rájöttem, hogy a szomszédok még azt hihetik,

hogy rosszban sántikálok. Kikapcsoltam a biztonsági övet, aztán

mély lélegzetet véve kiszálltam az autóból.

• 30 •

More magazines by this user
Similar magazines