Árnyékvilág

jöjjön össze – suttogta, majd rám vigyorgott.
– Szörnyű vagy… – ráztam meg a fejem. – Nem fogunk járni. Barátok
vagyunk.
– Még… – kuncogott fel, majd visszaült az asztalhoz, és falatozni
kezdett. Megmostam az almát, aztán beleharaptam. Ez könnyebben
ment, mint gondoltam… A „támadás jó védekezés” elv, úgy látszik,
tényleg működőképes.
Épp az utolsó falatoknál jártam, mikor kinyílt a hálószobám ajtaja.
Adam tétován lépett elő, a szemei álmosak voltak, de legalább a saját
lábán ki tudott jönni, amit jó jelnek vettem.
– Hello… – motyogta.
– Jó reggelt! – pattant fel Julie mosolyogva. Aggódtam, hogy
megint átvált rajongó üzemmódba, de a félelmem alaptalannak bizonyult.
– Én most megyek… Tízkor órám lesz – kamuzta. Már végzős
volt, és csak konzultálni járt be néhanapján a szakdolgozata miatt.
Felkapta a táskáját. – Legyetek jók! – intett még vissza az ajtóból.
– Hű, hová lett a tegnapi fülsiketítő lány? – nézett rám Adam.
Elmosolyodtam.
– Éjszaka kicseréltem a normális ikertestvérére.
– Ó, értem… – vigyorgott rám, aztán megdörzsölte borostás állát.
– Használhatnám a fürdőszobát?
– Persze. Arra van. Mindjárt hozok tiszta törülközőt – indultam
a szobám felé.. – Tojás és pirítós jó lesz reggelire? – kérdeztem még,
mielőtt bement volna a fürdőbe.
– Igen, köszönöm – bólintott.
Amíg készülődött, elővettem a serpenyőt, és amint felforrósodott,
beleöntöttem a felvert tojásokat. Mire Adam végzett, már ott várta a
kész reggeli az asztalon. Édes volt így korán reggel. A haja vizesen kuszábbnak
tűnt, mint szárazon, és borostás-fáradt arca valahogy még
• 61 •