Árnyékvilág

– Ugye, nem felejtetted el? Adam! Aláírtad a szerződést! A fotózás
mellett az is benne volt, hogy megjelensz egy hónapig a hivatalos
eseményeiken, mint reklámarc. – Peter hangja elég ideges volt ahhoz,
hogy tudjam, fontos, hogy elmenjek. Egy per, pillanatnyilag, nem
hiányzott nekem sem.
– Ott leszek – feleltem. Aztán a hangom kissé elbizonytalanodott.
– Mikorra és hol is pontosan?
– Adam, az istenért! – csattant fel Pete, aztán hallottam, hogy
vesz pár mély lélegzetet. – Ahogy azt már tegnap is mondtam, úgy
körülbelül millió plusz még egy párszor, hétre kell elkészülnöd, és a
cég küld érted egy autót a szállodához.
– Oó… – haraptam be a számat, miközben sebességet váltottam.
– Oó? Mi oó? Ne akard, hogy agyérgörcsöt kapjak! – Szinte
láttam magam előtt, ahogy Peter feje egyre vörösebb és vörösebb
lesz, és tényleg elkezd lüktetni egy apró ér a halántékán. Szegényt
heti két-három alkalommal rendszeresen kikészítettem. Persze, nem
szándékosan. Egyszerűen csak feledékenyebb vagyok, mint az átlag.
Peter, mikor épp nem idegeskedett, folyton azzal cukkolt, hogy
majd akaszt egy kis bilétát a nyakamba a nevemmel és a telefonszámával,
hogy ha egyszer teljes emlékezetkiesésem lenne, nehogy
elvesszek.
– Az újságírók megtudták valahonnan, hol lakom… Úgy terveztem,
hogy átmegyek egy másik szállodába – magyaráztam.
– Foglalok neked egy szobát a Heathman Lodge-ban, és elintézem,
hogy oda küldjék a kocsit. De ne felejtsd el! És öltözz fel rendesen!
Öltöny, nyakkendő!
– Oké… – morogtam kedvetlenül.
– Nyakkendőt is! – ismételte meg szigorúan.
– Igenis, anyuci… – fintorodtam el. Nem mintha látta volna…
• 11 •