A szám letöltése PDF formátumban - Kráter Műhely Egyesület

Nemes Nagy Ágnesnek köszönhetem az áttételes irodalmi kapcsolatok, megértésekmegismerések
számolhatatlan sokaságát. Mészölyön át jött Wittgenstein, Jung, a fes tõk…
volt honnét indulnom, máig van mit feldolgoznom. Ottlik révén az angol-amerikai pró za -
írók. Jöttek egyre-másra. Hemingway, Fitzgerald, Salinger… Chandler. „Öregem, nem
akar lak elrontani”, mondta Ottlik, „a krimikkel, ugye” (óriási ilyen könyvtára is volt), „tes -
sék olvasni mást is…” És sorolta az iménti neveket. Jött Evely Waugh. (Nálunk ma is fõleg
csak szélrõl meglévõ írófejedelem.) Ottliknak (és feleségének, Gyöngyinek) sike rült rá ven -
nie engem, hogy „jósorsomat” válasszam, vagyis a fordítás bánya mun káját. Hála Is ten -
nek, hogy így cselekedtem! És Ottlik (nincs igaza L. B.-nak!) igenis értett a vershez. Mikor
még volt rá mód, hogy az ember „csak úgy” Rilkét válogasson fordítás cél jából, a ha gya -
téki kötetekbõl, Ottlik gyûjtötte össze nekem az anyagot. Az az Ottlik, akit Nemes Nagy
Ágnesnél valamikor 1957 legelején ismerhettem meg. S ezt sokszor el meséltem már. Hár -
mas ban ücsörögtünk, fogalmam nem volt, kicsoda ez a „kalózképû úri ember”, tanárom
kö zölte, hogy a világ legkisképûbb embere. (Mellesleg: hónom alatt hat-hét verskötettel,
an tológiával távoztam aztán a Nagy Találkozás színhelyérõl, ta ná ro mék lakásáról.) Szó
esett Graham Greene-rõl, a már említett Waugh-ról, elhangzottak nagy dicséretek, evi den -
ciák, kisebb kifogások – bocsánat, így mondom: „Ottlik által kis ké pû úriemberséggel felvezetve”
–, és tanultam, tanultam, ittam tanárom fordítás-szavait, legújabb Rilke-átül te té -
seit olvasta fel nekünk… ezt is felidéztem gyakorta. Most mégis nézzük másunnét.
*
Jegyzetek helyett közbevetéssel, mégis.
Mi minden marad ki e dolgozatból itt. Igen, a verselemzések. Mesterségem, te gyö -
nyö rû… Meg hogy élni, élni csak lélegzettelen, ahogy én idézem: létlen, egyedül… a
„nem akarok meghalni, nem… Vagy a „Nem vagyok” a visszajáró-versbõl. A téli fák, aki -
ket tanulni kell… a kovácsmûhely, az apró házak egyik udvarán… Ekhnáton dolgai… a
ma dár, ismétlem, aki nélkül már eldõlne Õ, ha az elszállna egy napon… és az irtózatos
ma dár-szív… és a téli-nyári sárga-kék a „Krisztinában”… Róma és szobrai… a kap ta -
tók… és kétszer a lázadás is valakik-valamik ellen. Hogy állandóan megsérti õt… a má -
si kat tessék kikeresni. S a „függönyön”-„közöny” rímpár, versvégben. Ritka nála.
Nem, amit nem lehetett a dolgozatban kanyargatni, átlélegzeni stb., hagyjuk is ma.
Egy dolgot csak, másunnét.
Lengyel Péter meséli – megj.: együtt izguldunk, õ meg Takács Zsuzsa, felvételizve épp,
a Bölcsészkar folyosóján –, hallom tehát így késõbb, hogy „Ágnes nem aludt akkor éjjel”
(Péter valahogy a rokona Nemes Nagynak, õ szólíthatta így, nekem sosem volt õ „Ágnes”,
ahogy Weöres se „Sanyika”, de Jékely se „Zsoli”, csak Ottlik volt „Cipi”, hm), mert, hogy
en gem felvesznek-e a magyar–német szakra. Mert, hogy lelkifurdalása van, mert, hogy õ
is befolyásolta pályámat így, ah, pályámat… mindegy… s mit mondhatnék ne ki ma? Bóka
és Sõtér professzorok erõteljes közremûködésével felvettek, de ez talán is mert történetem
már… Nemes Nagy nem aludt akkor éjszaka (valami jól). Innen el ágaz nak a dolgok: egye -
tem… költészet… körök… igen, mert csak-távozó-érintõ-elérintõ révén a kör is elágazhat.
*
A történelem faggatása
15