A szám letöltése PDF formátumban - Kráter Műhely Egyesület

szívemben napokon át csapatokba sorakoznak
a kegyetlen, erõs fájdalmak,
s a te arcodon milyen vastag a földkötés…
édes, párnák alól kihúzták a sírhelynyi hazánkat,
senkink sem maradt,
csak a szomorú õsz, a kegyetlen tél,
nem maradt senkink édes,
csak örökkön-örökké elnémult szájak földön, égen,
és embertelen árvaságot hánytak
az élõk arcára,
embertelen árvaságot hánytak a gyönyörû
holtak arcára,
sebes az élõk arca, sebes a holtak arca,
súlyos sírástól sebes anyám arca,
és fegyverektõl sebes a Föld szomorú
arca,
Édes, Budapesten sírni láttam a Dunát,
két vállát átölelve hiába vigasztalta a SZABADSÁG
híd, csak sírt a Duna…
s futva, rohanva végigzokogta Közép-Európát
értünk,
égen és földön elárvultakért, kiknek átlábalhatatlan
mélységes mélyvizû sorsán ringatózó szabadságot
megtorpedózzák a törvénytelenségek,
s a süllyedõ élet fedélzetén könyörgünk segítõ karokért,
mentsen meg minket;
könyörgünk egymás ágyáért, mint utolsó
mentõcsónakért, hogy menekülve kijussunk
valahová, mindegy, hogy hová,
csak partot érve, zöldelljen a szabadság,
a szeretet,
s árnyékában megpihenjünk;
kétezer év múlva is ráismerek a mosolyodra,
szobámban sûrûn zuhog a hallgatás,
csak emléked csap be hozzám villámként,
hogy voltál.
A történelem faggatása
63