A szám letöltése PDF formátumban - Kráter Műhely Egyesület

A történelem faggatása
lente az edényei között kutatott, keresett valamit, biztosan a kancsóját, amibõl meg itta a
lúgkövet.
Azt pedig hiába kereste, még akkor elvitték a csendõrök.
A cigányok megpróbáltak egy ugyanolyan kancsót adni helyette, igaz, hogy csak be -
dob ták a putriba, mert fényes nappal sem mertek bemenni.
Úgy tûnt, hogy nem kell neki, hisz nem könnyû egy halottat félrevezetni, talán még
az ember gondolatát is tudja. Mindenki messze elkerülte a telep szélén álló putrit; már
alig akadt valaki a telepen, akit Hermina néni meg nem kísértett. Hermina néni hazajáró
szel leme éjszakánként bezörgetett az ablakon, vagy az eltorlaszolt, bereteszelt kunyhók
aj taját feszegette. Úgy ugrotta keresztül a földbesüllyedt kunyhókat, mintha nem is len -
né nek. Csak telne már el a kilenc hét, sóhajtoztak a cigányok, mert a halott addig min -
dég búcsúzik, még az elhullott hajszálaitól is.
Estétõl, reggelig égett nálunk is a lámpa, félig leszítva, hogy a világosság ne zavarja
az apróságokat.
Sok volt a kicsi, és ha felébredtek, jajgattak, a sötétben; és bizony a gyufát sem adták
in gyen.
Apám a zsebóráját lefekvés elõtt felakasztotta a falba vert szegre. Öreg jószág le -
hetett, mert mindég a vonat fütyöléséhez kellett igazítani. Jó volt tudni, hogy körülbelül
mennyi az idõ. Este, amikor már elszunnyadt az apróság, apám kivette a kanapé alól a
pisz tolyát, és a feje alá tette. Nem volt rá engedélye, de nem tudott nélküle meglenni.
– Vásárokra járó ember vagyok – mondta –, sokat járok éjszaka, nem lehet tudni, mi -
kor találkozom rossz-szándékú emberekkel. Jó, ha van, ami bátorságot ad.
A csendõrök néhányszor feldúlták érte a putrit, de nem találták, pedig csak a kanapét
kel lett volna felfordítani; mindég a perem mögött csüngött egy szögön.
Már mindenki aludt, amikor valaki megkopogtatta az ajtót. A kopogás nem volt han -
gos, hanem apró, sûrû. Nagyon a számra állt, hogy megkérdezzem, ki az, de eszembe
jutott Hermina néni, és inkább nem szóltam.
Néhány perc múlva hangosabb lett a kopogás; mintha egy kemény tárggyal ütö get -
nék az ajtót. Aludt mindenki, mint a bunda. Mámi a fejemnél oldalra borulva horkolt,
el nyomott minden szuszogást. Pillanatok alatt kivert az izzadság, hallottam, hogy a
gyen ge deszkából tákolt ajtó recseg.
– Apám! – ordítottam, aztán belebújtam a takaróba.
Apám felült, elõbb azt hitte, álmodta a kiáltást, de a szipogásra odajött hozzám.
– Rosszul vagy? – kérdezte.
– Nem – mondtam fogvacogva. – Hermina néni be akar jönni! – Alighogy el zo kog -
tam, a kísértõ lélek óriási döbbenésekkel már a háztetõt döngette.
Megdermedve néztünk a hang irányába, ahogy apró lóvágtához hasonlóan oda-viszsza
ugrált a ház gerincén. Apám kikapta párnája alól a pisztolyt, idegesen mellém ku -
po rodott.
– Elõbb a konyhaajtót feszegette – súgtam.
Rengett belül a ház, vártuk, melyik pillanatban szakítja ránk a tetõt. Egyre Mámi
szok nyáját rángattam. Mit ér a pisztoly egy halottal szemben, azt már nem lehet agyon -
lõni; de Mámi biztos el tudja küldeni.
Mi soha nem bántottuk Hermina nénit.
51