A szám letöltése PDF formátumban - Kráter Műhely Egyesület

PoLíSz
Most megcsúszott egy kicsit, amint tovább lépett, mert csizmája talpa is jeges lett;
kesz tyûs kezével a félig csúszós, félig ragacsos falfelülethez kellett támaszkodnia, hogy
meg tartsa egyensúlyát.
– Harry!
Most sem kapott választ. Hangja csúfondárosan és pattogva visszhangzott végig a fo lyó son.
S aztán hirtelen kialudt a fény, teljes sötétség borult mindenre. Ijedten felkiáltott, meg -
bot lott valamiben és egy kis hideg halomra huppant a jégen. Érezte, hogy történt valami a
bal térdével, amikor elesett, mert fájni kezdett, de nem törõdött vele, mert attól a fé le lem -
tõl, hogy eltéved, valami sokkal nagyobb rettegés kerítette hatalmába. Egyedül volt, tel jesen
egyedül. S körülötte ott volt Északnak az a borzalmas és hatalmas sivársága, mely a jég -
hegyek fogságába került bálnavadászok és a beláthatatlan hómezõk ember által so ha sem
járt úttalan térségei felõl árad, onnan, ahol soha nem füstölnek a ké mé nyek, és csak az úttö -
rõk széjjelszóródott csontjai fehérlenek. Sally Carrol a halál jeges leheletét érezte, mely lassan
és a földhöz lapulva oson feléje, hogy megragadja és le te perje. Dühös, kétségbeesett erõ
hajtotta, lábra állt, és semmit sem látva elindult a vak sötét ben. Ki kell jutnia innen, ki kell
jutnia. Több napig is itt maradhat, ha egyszer elté vedt, és aztán úgy fogják megtalálni jégbe
fagyva, mint azokat az embereket, akikrõl sokat olvasott, holtan, de testük teljesen ép
marad, konzerválódik, amíg a gleccser el nem olvad. Harry biztos azt hiszi, õ is távozott a
többiekkel – és most már õ, Harry, is el ment; senki sem fogja keresni, holnap estig.
Kinyújtotta kezét, és beletörõdve a meg vál tozhatatlanba, megérintette a hideg falat.
Negyven hüvelyk, azt mondták – negyven hüvelyk vastag! Szent Isten!
– Ó!
Érezte, hogy a fal mindkét oldalánál csúnya, természetfeletti dolgok történnek: el átko -
zott fagyos lelkek kísértenek ebben a palotában, ebben a városban, ezen az egész Észa kon.
– Ó, küldj valakit – küldj! – imádkozott hangosan.
Clark Darrow – õ biztosan megértené; mint ahogy Joe Ewing is; nem hagynák itt,
hogy örökké itt bolyongjon az õ lelke is – hogy megfagyjon a szíve, a teste, a lelke. Ez õ
– Sally Carrol! Hisz olyan boldog volt mindig. Egy boldog kislány, akit sosem érhetett
sem mi baj. Szerette a meleget és a nyarat és Dixie-t, az otthonát, mely ott volt lenn
Délen. Itt meg minden, minden idegen – idegen.
– Csak nem sírsz? – mondta neki valami ott belül. – Nehogy elkezdj itt sírni. Hisz a
könnye id is megfagynak; itt minden megfagy, a könnyek is!
Lefeküdt a jégre.
– Ó, Istenem, Istenem! – Nem tudta, mit tegyen, s ezért nem mozdult.
Teltek a percek, egymás után teltek, s úgy érezte, hogy nagyon fáradt, és lecsukódik
a szeme. S aztán úgy tûnt, hogy valaki odaül melléje, és két meleg, puha tenyere közé
fog ja az arcát. Hálásan felnézett.
– De hisz ez Marjory Lee – dünnyögte halkan maga elé. – Tudtam, hogy eljössz,
Marjory Lee.
Csakugyan Marjory Lee volt az, és pont úgy nézett ki, ahogy Sally Carrol elképzelte:
szép fehér homloka, tiszta, nagy és kedves szemei voltak, és valamilyen puha anyagból
ké szült abroncsszoknya volt rajta, melyre olyan jó volt rátenni a fejét.
– Marjory Lee, ó kedves Marjory Lee …
Aztán minden csak egyre sötétebb és sötétebb lett – igen, azokat a fejfákat újra kel -
86