A szám letöltése PDF formátumban - Kráter Műhely Egyesület

Világbeszéd
– Akkor menjünk be ide. Nem mindenki szeret temetõt látogatni, de én igen.
A vaskapun betérve egy ösvényen haladtak tovább, mely hullámzó füves völgyön ke -
resz tül vezetett a sírokhoz. Az ötvenes évek sírjai szürkén és elhanyagoltan álltak; a het -
ve nes évek hantjain cifrán díszelegtek a virágok és virágtartók; a kilencvenes évekbõl
való sírok borzalmas díszei: a pufók kisangyalok mély álomba merülve kõpárnáikon, a
ne ve sincs gránitvirágból font képtelenül hatalmas koszorúk meg egyenesen ijesztõen
hatottak. Egyik-másik sírnál térdelt is valaki a kegyelet virágaival kezében, de a legtöbb
sírt csak csend és a fonnyadt virágillat lengte körül, mely rég elfeledett emlékeket idé -
zett az élõk tudatában.
A dombtetõre érve egy magas, kerek fejkõhöz értek, melyen a nedvesség már sötét
szep lõfoltokat hagyott, és sûrûn nõtt a kúszónövény.
– Marjory Lee – olvasta a kõbe vésett nevet Sally Carrol hangosan. – 1844–1873.
Huszon kilenc éves volt, amikor meghalt. Kedves Marjory Lee, milyen fiatal volt – fûzte
tovább gondolatait. – Micsoda bánat, micsoda tragédia! El tudod képzelni, Harry?
– Igen, Sally Carrol, el tudom.
Érezte, hogy egy puha kis kéz csúszik az övébe.
– Azt hiszem, gesztenyebarna lehetett a haja, és mindig fûzött belé egy piros sza la -
got, és mindig hosszú égszínkék vagy sötétpiros harangszoknya volt rajta.
– Igen, biztos.
– És olyan édes lehetett, Harry! És az a fajta lány lehetett, aki ott áll mosolyogva a szé -
les, oszlopos ámbituson, hogy fogadja a vendégeket. És azt hiszem, sok fiú ment a há -
bo rúba azzal a szándékkal, hogy majd visszatér, és megkéri kezét; de lehet, hogy ez
egyi küknek sem sikerült, mert közben elestek a csatában.
– Igen. Biztos így volt, Sally Carrol.
Lehajolt a fejkõhöz, hogy találjon valami feljegyzést a házasságára vonatkozóan.
– A férjérõl nincs semmi.
– Persze, hogy nincs. Bõven elég a „Marjory Lee,” és hogy élt huszonkilenc évet.
Harry úgy érezte, hogy hirtelen gombóc nõ a torkában, amikor a lány egészen hoz -
zá hajolt, és szõke haja az arcához ért.
– Ugye, itt látod õt magad elõtt, Harry?
– Igen, itt látom – válaszolt a fiú csendesen. – A te gyönyörû szemeiddel látom, Sally
Carrol. Gyönyörû vagy, Sally Carrol, s így egész biztosan az a lány is gyönyörû lehetett.
Csendesen álltak szorosan egymás mellett, és Harry érezte, hogy a lány válla meg -
remeg kissé. Enyhe szellõ libbent végig a dombon, és meglebegtette a lány kalapjának
szé les karimáját.
– Menjünk oda!
Egy széles földsávra mutatott a domb túloldalán, ahol a zöld gyepen végig be lát ha -
tatlan hosszú sorokban szürkésfehér keresztek álltak egymás mögött és mellett, mintha
csak mind egy zászlóalj gúlába rakott fegyverei lettek volna.
– Mind konföderációs katona, aki itt van eltemetve – magyarázta Sally Carrol.
A sírok közt bandukolva olvasgatták, ami a fejfákra volt írva, sokszor már el mo -
sódva. Ez mindössze egy név és két évszám volt.
– Az utolsó sor, ott… amott, a legszomorúbb. Minden kereszten csak egy évszám és
egy szó áll, az, hogy „Ismeretlen ” – mondta Sally Carrol, és a fiúra nézett. Szeme köny -
73