A szám letöltése PDF formátumban - Kráter Műhely Egyesület

PoLíSz
koromban…” – tûnõdött a hajós, majd gyengéden simogatni kezdte a kicsi kes keny hátát.
Szindbád fél kézzel teljesen átérte keresztben a hátacskát, aztán eszébe jutott, hogy be is
kellene takarni, nehogy megfázzon. Szindbádnak most már nem fájt sem mije, de még
egyszer, utoljára megijedt. Hiába, a régi beidegzõdéseket nehéz levetkõzni még akkor is,
ha az embernek fenekestül felfordul az élete: gyereke születik. Szóval, azért ijedt meg,
mert eszébe jutott, hogy a szülés miatt szétrepedt a hasa. Kicsit följebb emelte a fejét, de
óva tosan, nehogy a kicsit megzavarja álmában, és a hasára ve tette aggodalmas tekintetét:
és lássatok csodát, a hasán már nem tátongott semmiféle nyílás, még csak forradás sem
lát szott rajta! De nehogy Szindbád véletlenül azt higgye, hogy a gyerek is csak látomás,
vagy mindezt álmodja, a hasa véres volt, jól látszottak a kicsi apró kezének nyomai,
ahogy felnyomta magát, és ahogy oldalt lekászálódott apjáról… Szindbád elfelejtett cso -
dál kozni, ennyi csoda láttán megadta magát az élet cso dá jának. Szindbád világ életében
túl sokat kérdezett, fõleg saját magától, és a soha nem kielégítõ válaszok állandó fe szült -
séget okoztak számára. Minden csoda, amivel most ta lál kozott, olyan magától értetõdõ
volt, mint a kétszer kettõ. Egy kérdés viszont most az eszé be villant, és erre itt és most
tudni akarta az egyértelmû választ: milyen nemû a gye rek? Fogta hát a hasán fekvõ kicsit,
és a két kis hóna alatt óvatosan felemelve megnézte, mije van neki…
– Fiam van! – állapította meg örömmel. – De mihez kezdek most vele…? – fogta el is -
mét az aggodalom, amely azonban egészen más jellegû volt, mint amilyen gondok eddig
álmatlan éjszakákat okoztak neki. – Mihez kezdek vele!? Mivel etetem!? Nem értek hoz -
zá, mit fogok csinálni vele? Magamat is alig tudom eltartani, mibõl veszek neki en ni -
valót? Állítólag ahová Isten báránykát ád, legelõt is ád hozzá… De mi van, ha nem ád?!
És ki fogja szoptatni? Nincs anyja, pedig állítólag annál egészségesebb s ellenállóbb egy
gyerek, minél tovább szopik… Honnan szerezzek neki szoptató dajkát? Pelenkát hol
kell venni? Nem tudok semmit, nem készültem gyerekvállalásra, öreg is vagyok hozzá…
Miért történt ez velem? – Szindbád egyre inkább belelovallta magát a fölösleges ag go -
dal makba. Aztán eszébe jutott, hogy egyik barátja egyszer azt javasolta neki, min den -
kép pen „csináljon valahogy gyereket”, még ha nincs is felesége, mert – mint a barát
mond ta – „rengeteg energiát ad.” Visz is, de ad is. – Hát, jó – dünnyögte magában Szind -
bád –, most itt van. Nem akartam, nem terveztem, de majd csak megleszünk valahogy…
Beletörõdött sorsába, fatalistaként nem is tehetett volna egyebet. Aztán eszébe jutott,
mit kellene tennie most. Megfürdetni a picit. De olyan békésen aludt a köntös alatt. Nem
akarta most zavarni. Gondolta, ráér az a fürdetés akkor is, ha fölébredt.
Békésen szunnyadtak együtt egy darabig, amíg a hajósnak eszébe nem jutott, hogy a
kicsi elfelejtett fölsírni, miután meglátta a napvilágot! Csak nincs valami baja?! Szindbád
asz talán ott hevert egy kis kézitükör (ebben szokta nézni magát, amikor kinyomta a
mitesszereit), óvatosan kinyúlt érte, és fiacskája orra alá tolta. Megnyugvással látta, hogy
az üveg ütemesen el-elhomályosodik: amint eltûnt a kis párafolt, másik követte. „Csupa
csoda kísérte a születését – gondolta a hajós –, alkalmasint neki nem is kellett fölsírnia.
Õ más, mint a többi!” De Szindbád, aki az írásaiban szüntelenül csodákról írt, és azt val -
lotta, hogy a leírt szavak elõbb-utóbb testet öltenek, mégis szkeptikus volt a köznapi élet
csodáival szemben: nem hitt abban a csodában, hogy képes lenne változtatni élet mód ján,
képes lenne feladni viszonylag nyugodt és léha életét, képes lenne évtizedeken át fél tõ
gonddal gondoskodni a csimótájáról. Ezek jártak a fejében, és már kezdte elfogni a
90