A szám letöltése PDF formátumban - Kráter Műhely Egyesület

PoLíSz
Meglepõdése bosszantotta a fiút.
– Lusta disznók!
Sally Carrol szeme szikrákat szórt.
– Ne nevezd így õket!
– Elnézést, drágám – mondta Harry gonoszul bocsánatkérõen. – De jól tudod, mi a
vé leményem róluk. Kissé… kissé, mintha ütõdött lenne a fajtád – nem olyan, mint régen.
A maiak már olyan hosszú ideje élnek a színes bõrûekkel, hogy épp olyan lusták és gyá -
mol talanok lettek, mint azok.
– Mindjárt a szádra ütök, Harry! – kiáltott Sally Carrol mérgesen. – Egyáltalán nem
ütõ dött a fajtám. Lehet, hogy lusták – bárki az lenne egy olyan éghajlat alatt –, de õk a
leg jobb barátaim, és nem tûröm, hogy valaki rosszat mondjon róluk. Némelyik a leg -
nagy szerûbb ember a világon.
– Jó, jó, tudom. Nincs velük semmi baj, ha egyszer ide kerülnek északra, és itt tanul -
nak tovább, de annyi semmittevõ, piszkos és rosszul öltözött pofát, mint nálatok abban
a kisvárosban, még nem láttam sehol!
Sally Carrol összeszorította kis öklét a kesztyûben, és dühösen a száját harapdálta.
– Nálunk az egyetemen New Havenben – folytatta Harry rendületlenül – volt egy
pofa délrõl, mind azt hittük, végre egy igazi arisztokrata, de aztán kiderült, nem volt õ
sem miféle arisztokrata, hanem csak egy ügyes északi vállalkozó fia, aki nálatok Mobileban
felvásárolta az összes gyapotot, és egy halom pénzt vágott zsebre.
– Egy déli sohasem fog olyan undorítóan beszélni másokról, mint ahogy most te – je -
gyez te meg szárazon Sally Carrol.
– Mert nincs vér az ereikben!
– Vagy valami más.
– Már ne is haragudj, Sally Carrol, de te magad mondtad, hogy sohasem mennél férj -
hez egy…
– Az egészen más. Én azt mondtam, hogy nem merném odakötni az életemet va la ki -
hez azok közül a fiúk közül, akiket én ismerek Tarletonban, de én sohasem mernék ily
vadul általánosítani…
Hallgatva mentek tovább.
– Egy kicsit eltúloztam a dolgot, Sally Carrol. Bocsáss meg.
Sally Carrol tudomásul vette a bocsánatkérést, de nem válaszolt. Öt perccel késõbb a
hall ban a lány hirtelen átölelte Harryt.
– Ó Harry – kiáltotta, s a szemében könnyek csillogtak –, házasodjunk össze a jövõ
héten. Félek, hogy még többször is így hajba kapunk. Félek, Harry. Nem fog elõfordulni
ilyes mi, ha férj és feleség leszünk.
De Harry nem volt hajlandó engedni.
– Ne butáskodj. Azt mondtuk, márciusban.
Sally Carrol felszárította könnyeit, s arca megkeményedett.
–Jól van. Nem kellett volna rimánkodnom.
Harry megenyhült.
– Kedves kis madaram! – kiáltotta. – Gyere, csókolj meg, és felejtsük el az egészet.
Még aznap este, amikor a varieté-elõadás után a zenekar rázendített a Dixie-re, Sally
Carrolt olyan erõsen és hosszan öntötték el érzései, hogy mindent elfelejtett, ami aznap
82