A szám letöltése PDF formátumban - Kráter Műhely Egyesület

Merített szavak
pánik, s végsõ megoldásként bevillant neki, hogy akár be is tehetné a picit egy in ku bá -
torba egy szülészotthon kapujában, amikor a fia vékony, de csengõ hangon meg szólalt:
– Ne aggódj, apa, nem fogok neked gondot okozni. – A hajós alig akart hinni a fü lé -
nek. Elõször azt hitte, hallucinál, de lepillantva a gyerekre, látta, hogy mozog a kis (még
min dig véres) szája, és látta, milyen szépen, érthetõen formálja a szavakat. – Semmit
sem kell csinálnod velem – folytatta az újszülött, és szelíden nézett szülõatyjára –, a leve -
gõ bõl élek, nem kell anyatej, sem apatej, késõbb pedig nem kell táplálék. Nem kell inni -
való, csak jó levegõ kell, és az, hogy beszélj velem. Gondolom, ez utóbbi nem okoz majd
prob lémát… Legalább nem leszel egyedül öreg napjaidra, és a fiaddal beszélni mégis
más, mint macskát vagy kutyát simogatni… A lelked mélyén mindig is szerettél volna
egy fiút, csak a nõt szeretted volna kihagyni a dologból. Azt hitted (bizonyos érte lem -
ben joggal), hogy ez lehetetlen, ezért vállaltad a magányt, azt, hogy inkább ne legyen
gye reked, csak ne kelljen egy kiszámíthatatlan asszony nyûgét a nyakadba venned. De
a vágyak, apám, meghallgatásra találnak, látod? Nem akkor, amikor a legerõsebben
vágysz a dologra, hanem ha már látszólag le is mondtál róla… Örülsz?
– Iiiigen… – nyögte ki a kispapa megadóan. Azon már el is felejtett ámuldozni, hogy
ho gyan tud beszélni egy félórája született csecsemõ.
– Remélem is. Azért vágytál titokban egy fiúra, mert a te édesapád is annyira sze re -
tett téged, hogy reprodukálni szeretted volna ezt a kapcsolatot. Tudom, hogy egyszer
már majdnem lett egy lányod is – ahhoz sem kellett asszony –, kijöttél egy uszodai me -
den cébõl, és a nyomodba szegõdött egy pöttöm leányka… valamilyen hasonlóság miatt
össze téveszthetett az apukájával, ezt gondoltad, ugye?
– Honnan tudod te mindezt, picim? – hüledezett Szindbád. – Igen, így volt, vissza for -
dul tam, és megkérdeztem tõle, hogy mit akar, mire ijedten elszaladt… De te honnan tu -
dod ezeket, kisfiam? – Szindbádot melegség öntötte el, amikor elõször szólította így a
kis jövevényt.
– Én a másvilágról jöttem, az igazság, a szépség és a jóság birodalmából, ahol minden
tiszta és világos, és ahol mindenki mindentudó. Most még én tudok többet az igaz -
ság ról, de késõbb kopni fog a tudásom, mint ahogy neked is kopott itt e földi létben,
viszont neked vannak igen hasznos tapasztalataid az életrõl, amirõl én egyelõre mit sem
tu dok. Kölcsönösen segíteni fogjuk egymást, ki-ki a maga tudásával. Jó lesz?
– Jó… – adta meg magát a hajós. El kellett kapnia a tekintetét a fiáról, mert ugyan -
olyan végtelen ártatlanság tükrözõdött a szemében, mint az átlagos csecsemõkében,
ami kor az anyukájuk karján ülve vagy a babakocsiból Szindbádra néztek. Olyan ár tat la -
nok voltak ezek a tekintetek, hogy a hajós mindig elszégyellte magát a másokkal szem -
ben szóban, tettben vagy gondolatban elkövetett bûneiért. Pedig a hajós jó ember volt,
nálánál sokkal nagyobb bûnösök is léteztek a földön.
– De most hagyjuk egy kicsit az okosságokat, az elkövetkezõ évtizedekben nem akar -
lak állandóan ilyesmivel fárasztani. Mivel még mindig vérmászkos vagyok, jólesne egy
meleg fürdõ, apa…
Ahogy Szindbád csutakolta a fiát a kádban, máris jobban érezte magát, mint a szülés
elõtt – és nemcsak a fájdalmak megszûnte miatt. Önmagára irányuló borús gondolatait
mint ha elfújták volna.
91