A szám letöltése PDF formátumban - Kráter Műhely Egyesület

PoLíSz
Csak a lábát tudnám Máminak idehúzni, gondoltam, megharapnám, mert másként
nem fog felébredni. Biztos álmot hagyott rá a halott szelleme. Mindenki horkolt, csak mi
hall gatóztunk, alig mertünk lélegzetet venni, vártuk, mikor ront be. Apám lövésre ké -
szen állt, de benne sem dühöngött a bátorság.
Végre Mámi felriadt, amikor már majdnem bekaptam a lába ujját.
– Mi az? – Kilencven éves létére elég fürgén ült fel, az arcomat kezdte simogatni, de
érez ni lehetett, hogy félig alszik. Hiába suttogtam neki, rám sem figyelt, vizes ruhákról
meg pálinkákról beszélt.
Ablakunk egyetlen üvegtáblából állt; amikor a dübörgés megszûnt, apám feljebb szí -
tot ta a lámpát, hirtelen az ablakra tartotta a pisztolyát – de mielõtt elsütötte volna, eltûnt
a leselkedõ.
Egy pillanatra én is láttam; a lámpa megvilágította mész-színû arcát, amit sûrû szõr
bo rított. Még a szaladását is hallottam, cuppogott a sár, amikor elfutott az ablaktól.
A hirtelen világosság Mámi szemébõl kiverte az álmot; ijedten kérdezte mi történt?
– Ez a kosorrú asszony minket is megkeresett – mondta apám remegõ hangon.
– Hány óra? – kérdezte Mámi.
– Fél egy.
– Hagyd a bánatba, fiam; a rosszakkal úgysem tudsz semmit csinálni. Ott esteledjen, ahol
virrad. Feküdj le nyugodtan, majd elátkozom én a háztól, ne féljetek, nem jön ide töb bet.
Levette a felsõ szoknyáját, réklijét, közben elmondta a szellemûzõ varázsszavakat:
– Mit állsz, mit vársz, miért kísértesz bennünket, minden jólélek dicséri az urat, hát
te miért nem dicséred?
Aztán magára szedte a ruháit, fonákjával kifelé fordítva. Jóformán be sem fejezte a
for dított öltözködést, amikor az apró kopogás újra hallatszott.
– Itt van! – mondtam halálos rémülettel; azt hittem, hogy kiugrik a szívem a fé le lem tõl.
Apám megmerevedett a vacok szélén; a kopogás többször megismétlõdött.
Kelj fel, Hajdú Sanyi tegyen rajtad erõszakot! – bökte oldalba anyámat, aki tátott száj -
jal horkolt.
– Mi az, mi az?! – riadt fel.
Amit magyarázatként elmondott apám, azt nem illik leírni.
– Kelj fel, hozd a lámpát! – parancsolta anyámnak.
Elõreszegezett pisztollyal elindult az ajtó felé. Anyám úgy ment utána a lámpával,
mint egy alvajáró. Semmivel nem volt szebb látvány, mint Hermina néni a fehér krepppa
pír szemfedõvel. Annyi erõm még volt, hogy Mámihoz bújjak. Õ rendületlenül
mond ta átkait, imával, sóhajokkal vegyítve.
A ház ajtaját egy tolózárral reteszeltük be éjszakára, ami nedves idõ esetén annyira
be dagadt, hogy sokszor gondot okozott a kirángatása. Apám káromkodott, majd ki -
tépte az ajtót ajtófelestül. A konyhaajtó könnyebben nyílt, de egy lélek sem volt kint.
Anyám gondolkodás nélkül követte apámat, bevilágított az istállóba, aztán paprikás
han gulatban visszakísérte, mint akinek kiverték a szemébõl az álmot.
– Miért vagy annyira megijedve? – kérdezte apámtól, aki falfehéren megállt a sparhelt
elõtt.
Anyám nem tudott semmit, csak akkor izzadt meg, amikor nagy dörrenéssel be sza -
kí tották a konyhaajtót.
52