A szám letöltése PDF formátumban - Kráter Műhely Egyesület

PoLíSz
kezet fognak vele. Ez itt Gordon, egy alacsony lelkes harmincéves férfi, aki Harry ki kö -
pött megfakult mása, és Myra, a felesége, kedvetlenül és világosszõkén, és füles sap ká -
ban. Sally Carrol valamiért rögtön svédnek, vagy norvégnek gondolta. Egy vidám gép -
ko csivezetõ felkapta Sally Carrol bõröndjét, és a félmondatok, felkiáltások, valamint
Myra felületes és kedvetlen „aranyoskám”-jainak gellerjei között kisöpörték egymást az
ál lomásról.
Aztán beültek egy szedánba, mely átvágott a behavazott kanyargós havas utcák la bi -
rin tusain, ahol sok-sok kisfiú kötötte oda szánkóit a zöldséges kocsik és az automobilok
há tuljához, hogy húzassa magát.
– Ó! – kiáltott Sally Carrol. – Én is akarok. Lehet, Harry?
– Ne gyerekeskedj. Nincs benne semmi jó.
– Pedig nagyon szeretném – mondta Sally Carrol sajnálkozva.
Az otthon egy favázas nagy ház volt a fehér hómezõ közepén, s ott bemutatták egy
ma gas õsz hajú férfinak, aki rokonszenvet ébresztett benne, és egy asszonynak, aki
nem. Tojásra hasonlított és csókkal üdvözölte – õk voltak Harry szülei. Aztán egy le ír -
ha tatlanul hosszú és izgatott óra következett tele félmondatokkal, forróvizes fürdõvel,
sza lonnás rántottával, és mindenki zavarban volt; utána õ és Harry különvonult a könyv -
tár szobába, ahol Sally Carrol bevallotta, hogy nagyon szeretne már rágyújtani.
A nagy könyvtárszobában volt egy Szûz Mária-kép a kandalló felett, és a polcokon
köny vek sorakoztak világos arany és sötét arany és fényes arany kötésben a faltól falig és
a mennyezetig. Mindegyik széken volt egy négyszögecske csipkébõl, ahová az ember a
fejét támaszthatta, a heverõ nagyon kényelmes volt, és a könyveken – némelyiken – lát szott,
hogy olvasták. Sally Carrolnak azonnal eszébe jutott az õ ütött-kopott könyv tár szobájuk
otthon, apja hatalmas orvosi könyveivel, a három dédnagybácsikájáról készült olajfestmény,
és a százéves öreg dívány, melyet akár már negyvenöt évvel ezelõtt is jó, ha látott volna a
kárpitos, de amelyen mégis mindig olyan jó volt fekve álmodozni. Ez a szoba itt Harry -
éknél nem tûnt sem különösebben szépnek, sem pedig másmilyennek. Egy szerûen csak
szoba volt, melyben volt néhány, tizenöt évnél alig idõsebb, nagyon drá ga holmi.
– Na, hogy tetszik itt minálunk? – kérdezte Harry izgatottan. – Jó, mi? Úgy értem, ezt
vár tad? Nem csalódtál?
– Benned nem csalódtam, Harry – mondta a lány csendesen, és a fiú kezéért nyúlt.
Következett egy csók, ám Harry nem volt különösebben lelkes, mert a lánytól várta
a nagyobb lelkesedést, sõt, az elragadtatást.
– De a város! A város! Tetszik? Érzed, hogy itt még a levegõ is más? Részeg lesz tõle
az ember!
– Harry – nevetett a lány. – Elõbb hadd nézzek körül. Ne kérdezz tõlem egyszerre
min dent.
Rágyújtott, és élvezettel fújta a füstöt.
– Szeretnélek valamire megkérni – kezdte a fiú zavartan. – Nálatok, délieknél, egész
éle tetek a család, a hagyományok körül forog, s én nem mondom, hogy ez nem fontos
vagy rossz, de nálunk ez egy kicsit máshogy van. Lehet, hogy amit majd itt látsz, neked
elõ ször talán vulgárisnak fog tûnni. De nem szabad feledned, hogy ebben a városban
mind össze három nemzedék él. Mindegyikünknek van apja, s a fél városnak még nagy -
apja is, de nincs tovább. Ezzel a családfa megszakad.
76