A szám letöltése PDF formátumban - Kráter Műhely Egyesület

A jégpalota
Világbeszéd
1
A napfény úgy csorgott le a háztetõn, mint arany festék egy szép ógörög vázán, és az
itt-ott látható, szeplõkhöz hasonló árnyékpettyek csak fokozták a fényözön erejét. A legközelebbi
két szomszéd: Butterworth és Larkin háza a magas és vaskos fák mögé bújt; a
Happer-ház azonban telibe kapta a napfényt, de azért egész nap jóhiszemûen és tü rel -
mesen nézte a porlepte utcát. A színhely Tarleton város, Georgia állam egyik leg távo labbi
déli csücske, az idõpont pedig körülbelül délután két óra, egy meleg szep tem be ri napon.
Fent a hálószobában Sally Carrol Happer tizenkilenc esztendõs állát az ötvenkét esz -
tendõs ablakpárkányon nyugtatva épp azt figyelte, ahogy Clark Darrow vízözön elõtti
Fordja befordul a sarkon. Az autóban nagyon meleg volt, a nap és a motor kegyetlenül
hevítette fém alkatrészeit – és Clark Darrow, aki egyenes derékkal, komoly, figyelmes
arc cal ült a kormánykeréknél, akár egy alkatrésznek is érezhette magát, és valószínûleg
szintén olyannak, melynek meg vannak számlálva a napjai. Óvatosan kerülgette a mély,
poros kátyúkat, de még így sem sikerült elkerülnie mindegyiket, és ilyenkor nagyot zök -
kent az autó, Clark meg dühösen nagyot rántott a kormánykeréken. Végül azért sikerült
többé-kevésbé pontosan Happerék háza elõtt leparkolni automobiljával. A motor
pa na szos berregéssel, de láthatóan megkönnyebbülten, sóhajtozva leállt, majd egy ideig
csend lett. Aztán a fiú olyan éleset füttyentett, mint a nádi rigó.
Sally Carrol álmos szemekkel nézett le az ablakból az autóra. Ásítani akart, de hogy
ezt megtegye, fel kellett volna emelni állát a párkányról, s ezért inkább nem tett semmit.
Tovább nézte az autót, miközben tulajdonosa a férfias közömbösség festõi testtartásával
várta a választ. Nem volt válasz. Így a következõ percben ismét megszólalt az éles fütty.
– Széjp jaó reggeltet, Clark! – üdvözölte a lány a fiút dallamos déli akcentusán.
Clark, mivelhogy nagydarab gyerek volt, nehezen préselte ki magát a kocsiból, és sze -
me sarkából az ablakra nézett.
– Azt a széjp jaó reggeltet mán százszor is átaludtad, Sally Carrol.
– És aztán!
– Mit csinálsz?
– Almát eszem.
– Nem jössz egy kicsit pancsolni? Úszhatnánk is egyet.
– Felõlem.
– Akkor mi lenne, ha csipkednéd magad?
– Felõlem.
Sally Carrol nagyot sóhajtott, és igencsak kelletlenül ellépett az ablak mellõl, ahol az -
zal foglalatoskodott felváltva, hogy vagy zöld almát evett, vagy papírbabákat festett kis
hú ga számára. Odament a tükörhöz, lassan és elégedetten megnézte magát, kent egy kis
rúzst a szájára, szórt egy kis púdert az orrára, aztán rövidre nyírt, búzaszínû szõke
bubi frizurájára piros rózsás szalmakalapot tett. Felrúgta véletlenül a kis festékes vödröt,
„azt a hét meg a nyolcát,” dünnyögte, de otthagyta az egészet, és kiment a szobából.
– Hogy s mint, Clark? – kérdezte egy perc múlva, amint kényelmesen elhelyezkedett
az ülésen.
– Nincs okom panaszra, Sally Carrol.
69