A szám letöltése PDF formátumban - Kráter Műhely Egyesület

PoLíSz
– Merre tartasz?
– A Walley-tóhoz, ha nincs ellenedre. Szóltam Marylynnek, hogy beugrunk hozzá, és
el visszük. Joe Ewingot is vele.
Clark barna bõrû fiú volt és nyúlánk, s volt egy rossz szokása: amikor járt, kissé gör -
bí tette a hátát. Keményen tudott nézni, és hirtelen haragú volt, de gyakran és kedvesen
mo solygott. Volt „egy kis tõkécskéje,” mely épp elég volt ahhoz, hogy ne kopjon fel az
álla és fussa benzinre. S mióta két éve elvégezte a Georgiai Mûszaki Fõiskolát, mást sem
csi nált, mint álmosan járta szülõvárosának csendes utcáit, és mindenkivel megtárgyalta,
hogyan fektethetné be tõkécskéjét a legjobban úgy, hogy mielõbb meggazdagodjon.
Úgy találta, hogy itt délen egyáltalán nem nehéz dologtalanul is megélni; a sok kis
csit ribõl sok gyönyörû nagylány lett, s a legszebb köztük a csodálatos Sally Carrol; és
mind egyikük szeretett úszni, táncolni és udvaroltatni magának a virágillatú nyári es té -
ken – és mindegyikük egyszerûen imádta Clarkot. És ha a nõi társaság túl nagyra nõtt
körü lötte, akkor mindig akadt legalább fél tucat fiatal jó barát, aki azonnal kész volt segí -
teni, vagy hajlandónak mutatkozott egy kis golfozásra vagy billiárdra, esetleg felhajtani
néhány pohárkával abból a „a jó fajta sárga nedûbõl” a társaság kedvéért. Idõnként e jó
ba rátok valamelyike mindenkit körbelátogatott elutazása elõtt New York-ba, Phila del -
phiá ba vagy Pittsburgh-be, ahol – mint mondták – várt rájuk a nagybetûs Élet. De leg -
több jük itt maradt ebben a kissé poros földi paradicsomban, ahol jó volt álmodozni a
kéklõ ég alatt a szentjánosbogaras nyári estéken, a túlnyomóan feketék által tartott zajos
utcai vásárokon lõdörögni és alkudozni – de különösen jó volt e sok bájos, dallamos be -
szé dû lányka körül sündörögni, akiket anyáik és nagyanyáik nevelték úgy, ahogy õket is
nevelték: a hagyományos módszerekkel, pénz nélkül.
A régi Ford, miután szerencsésen és durrogva beindult anélkül, hogy szétesett volna,
Clarkkal és Sallyvel a fedélzetén csörömpölve végiggurult a Valley Avenue-n a Jefferson
Streetig, ahol a földutat aszfalt váltotta fel; elhaladt az álmos Millicent Place-en, ahol volt
né hány gazdag és elõkelõ kertes ház és villa; s aztán tovább robogott a belváros felé. Itt
már vigyázni kellett a vezetéssel, mert ilyenkor népesek voltak az utcák: mindenkinek
akadt valami sürgõs tennivalója, ami elsõsorban a bevásárlás volt. Az emberek lustán lõ -
dö rögtek mindenütt, s a csigalassúsággal haladó villamos meg bõgõ ökörcsordát terelt
ma ga elõtt; úgy tûnt, hogy még a boltok is ásítanak kitárt ajtóikkal és pislognak nyitott
abla kaikkal a napfényben, hogy aztán egy jó nagyot aludjanak.
– Sally Carrol – mondta Clark váratlanul –, igaz, hogy menyasszony vagy?
A lány gyorsan ránézett.
– Honnan tudod?
– Szóval, igaz vagy nem? Az vagy?
– Miért kérded?
– Egy ismerõsöm mondta, hogy férjhez mész egy jenkihez, akivel a múlt nyáron jöttél
össze ott fent Ashville-ben.
Sally Carrol nagyot sóhajtott.
– Ez az egész város egy nagy pletykafészek.
– Ne menj férjhez egy jenkihez, Sally Carrol. Szükségünk van rád idelent.
Sally Carrol hallgatott néhány másodpercig.
– Clark – kérdezte hirtelen –, ki az ördöghöz menjek én itt férjhez?
70