A szám letöltése PDF formátumban - Kráter Műhely Egyesület

PoLíSz
de csak rongyos, ájult, fakó anyagok
tévednek a kezemhez, a számhoz,
és bennük hallom én
egy ország sírását, zokogását,
bennük látom én
az öreg édesanyák
nyomorúságos,
lyukas csizmáját, sánta botját,
bennük látom én,
a seggén ugrándozva haladó vidék
amputált lábát,
amputált karját,
kivágott nyelvét,
s mennék, mennék én
amerre a két szemem lát,
de akinek fallá keményedett
lépte elõtt a föld:
szabadulást vár,
szerelmet vár,
s érzi õ,
hogy torkában fuldoklik egy nép,
meztelenre vetkõzi húsát a csont,
tárcatenyerébe könnypénzeket tesz a szem,
s tudja õ,
nagyon tudja,
hogy arcátlan idõben
arcátlan a szerelem.
Akit megsirattak:
te voltál;
utánad érdeklõdöm
minden kedves nõnél,
s fájnak a számban a csókok,
mint a beteg fogak,
és látom én halálos ágyán
kínlódni e vidéket,
méhébõl romlott csecsemõk zuhognak,
két karját lefogja az ég!
de hiába…
rúg, hánykolódik az utolsó remény!
ágyánál halottak ülnek,
szép szavakat beszélnek…
és szólnak a holtak az égnek:
fogja le felpattant szemét
az utolsó reménynek.
Kétezer év múlva
Istenem, mióta idõzik arcomon a zokogás…
kétezer év múlva is ráismerek a mosolyodra…
tiszta szél törli arcomról a könnyeket:
estére puha, selymes kezed helyett
betakar.
Kétezer év múlva is ráismerek a mosolyodra…
napok óta sûrûn zuhog a hallgatás…
csak emléked csap le hozzám villámként,
hogy voltál, s ha viharokkal támad Miskolcra
a tél,
PATÓ SELAM GRAFIKÁJA
fázó ujjaid nem menekülnek zsebem óvóhelyére,
és nem leszel napokon át szomorú
az út mentén holtan fekvõ fiatal fákért,
édes, olyan súlyos mély sebei vannak
a magánynak…
62