A szám letöltése PDF formátumban - Kráter Műhely Egyesület

A történelem faggatása
Nem szólt a beteg nõ. Ismét köszöntem, kissé hangosabban.
– Csak nem halt meg? – riadoztam magamban. Én meg itt állok egy lelke nincs em -
ber rel!
– Te vagy az? – fordította rám bágyadtan álmos szemeit.
– Én vagyok... hoztam magának virágot, hogy bocsássa meg a... Nem tudtam ki mon -
da ni a szót, pedig a nyelvemen ült.
– Megbocsátok neked, mert az Úr is megbocsát az éhezõknek. De ígérd meg, hogy
nem teszed többé!
– Isten bizony, nem! – pirultam bele a rövid, de az életem végéig tartó fogadalomba.
A szegfût a mellére tettem és kiosontam a lakásból. Hazáig futottam, nem is futottam,
re pültem, mert könnyûnek éreztem a testemet. Jobbra-balra tekintgettem, hogy nem
nõtt-e szárnyam... Angyalnak éreztem magam, de nem fekete angyalnak, hanem fe hér -
nek, hófehérnek.
Lakatos Menyhért
Atomszonáta
Puszták kopott subáját borzoló szél
vak nyilai fúródnak csontjaimig.
Málló kövek rengetegében,
szikkadó emlékeket tapintnak ujjaim.
Célt kutatok a céltalanságban,
hogy a reménytelenség útvesztõjében
reményeket keressek.
Látni vélem a semmit,
ott kezdek mindent, ahol abbahagytam.
A történelem pányváján körbejárom életemet.
Óvakodom a rettegéstõl,
hogy híg álmaimból ébredve
fel ne faljam önmagam.
Világot építek az éjszakák cserépdarabjaiból,
melynek romjai fölött
görbe vágyaim acsarkodnak.
Félek a percek dübörgésétõl,
mert tegnapnak viszik a holnapot
és én nem vagyok a múlt, sem a ma, sem a jövõ,
csak vagyok, mint gondolat,
mint ki nem mondott szó, tiltott és szabad.
Pedig én vagyok minden.
És semmi sem vagyok.
Mert a büszkeségem megalázott,
szentségemben elkárhoztam.
49