értekezés - Budapesti Corvinus Egyetem

Leland jelöléseivel ekkor:
BC
D
1
1
=
BC
D
2
2
⇒
⎛ BC
ΔD
=
⎜
⎝ BC
2
1
⎞
−1 ⎟D
⎠
1
(4)
ahol
⎛
⎜ 1⎛
V ⎞
bc V
⎜
⎜
⎟
B 1
⎝VB
ΔD
=
⎠
⎜
⎜
2
⎛ V ⎞
⎜ bc V
⎜
⎟
B 2
⎝ ⎝VB
⎠
− X
1
− X
2
⎞
⎟
X
⎟ ⎛
1
⎛ C1
⎞⎜
⎛ C1
⎞
−1⎟⎜
⎟ 1−
⎜ ⎟ k
⎟⎝
r ⎠⎜
⎝ ⎝ V ⎠
⎟
⎠
1
⎞
⎟
⎟
⎠
(5)
V
i
B
X
és V a vállalat piaci értékét,
k
i
i
( 1−
t)
C
=
r + 0.5σ
2r
=
σ
=
2
i
⎡
⎢1
+ X
⎣
V B
i
i
2
i
−
( 1−
bc )( 1−
t) X
i ⎤⎡
( 1−
t)
X
i
⎢
t
⎥
r( 1+
X )
⎦⎣
i
⎤
⎥
⎦
X
i
( 1+
X )
az endogén csődkorlátot, bc a csődköltség-rátát, C a hitel
kuponját, r a kockázatmentes hozamot, t a marginális vállalati adókulcsot jelölik.
Ez adott hitelminősítés melletti hosszú távú elkötelezettség felvállalását jelenti tehát, ahol a
csődbekövetkezés valószínűsége és az egységnyi hitelezői követelésre eső csődköltség
szorzata állandó. Ekkor tisztán, a piaci tökéletlenségek bárminemű modellezése nélkül
mérhető, hogy a kockázatkezelési intézkedéssel elért hitelkapacitás bővülés a
megnövekedett adópajzs valamint tőkeáttételi hatáson keresztül mennyire képes növelni a
részvényesi értéktöbbletet – állandó szinten tartva az idegenfinanszírozás kockázati felárát.
Ez a módszer két okból is csak az elérhető értéknövelés alsó korlátját határozza meg.
Egyfelől, mert nem vizsgálja, hogy a vállalat kiinduló, és innentől kezdve felvállaltnak vélt
hitelminősítési szintje optimális-e a részvényesek szemszögéből (maximálja-e adott iparági
környezetben a részvényesi értéket). Ebben a tekintetben a dinamikusan kiigazított,
optimális tőkeszerkezetet feltételező strukturális modellek elméletben a maximálisan
i
(6)
(7)
(8)
106