értekezés - Budapesti Corvinus Egyetem

definiálják azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén a vállalkozás tevékenysége
korlátozás alá kerül, akkor a kovenáns megsértésének valószínűségét elkerülni akaró
cégnek gyakran úgy kell alakítania ezen számviteli mutatókat, hogy a hitelkovenánsok
korlátozásai ne lépjenek érvénybe. Mindez olyan helyzeteket eredményezhet, amelyekben
a kovenánsok megléte gazdasági (érték) szempontból visszás vállalati lépések megtételét
teszi szükségessé.
Mindaddig, amíg a kovenánsokból származó korlátok költségei nem haladják meg az
általuk elérhető nyereséget, a vállalkozások hitelszerződései tartalmazni fogják e
kovenánsokat. (A kovenánsok ügynökelméletének rövid összefoglalója a 3. függelékben
található).
A pénzügyi (leginkább számviteli adatokból származtatott) mutatószámok formájában
definiált kovenánst a vállalatnak meghatározott időközökkel (legtöbbször negyedévente,
gyorsjelentések alapján) jelentenie és teljesítenie kell. A mutatószámok leggyakoribb
típusai napjainkban az ipari vállalatok tőkeáttételi, adósság/EBIT, kamatfedezeti, valamint
a teljes nettó eszközérték (a saját tőke könyv szerinti értéke) szintjének alakulását
próbálják megragadni, bár ezek iparágtól függően eltérhetnek. A hitelkovenánsok
ugyanakkor explicit korlátot szabhatnak a befektetési mozgástérnek (pl. egyesülés,
felvásárlás, CAPEX, eszközértékesítés, tevékenységváltás), a tulajdonosi kontroll
megváltozásának, az adósságok rangsorolásának (pari passu), a biztosítékok kezelésének
(pl. terhelési tilalom avagy „negative pledge”), de akár a környezetvédelmi előírások
betartásának.
A befektetési döntéseket korlátozó klasszikus kovenánsokkal tehát kontrollálható a valódi
értelemben vett eszközhelyettesítési probléma, s az olyan kovenánsok, mint a pari passu, a
terhelési tilalom illetve az eladósodottságot mérő pénzügyi kovenánsok gátolhatják a
követelések felhígulását. Mint azt az előzőekben láthattuk, mind az alulberuházottsággal,
mind pedig a kockázatnöveléssel kapcsolatos ügynöki problémákra gyógyír lehet, ha a
vállalat hitelt érdemlően képes vállalni azt, hogy összkockázatát egy bizonyos szint alatt
tartja. A gyakorlatban azonban nem alkalmaznak direkt kovenánsokat azért, hogy a
vállalati kockázatkezelés tevékenységét szabályozzák. Ennek egyik oka az lehet, hogy
körülményes az efféle tevékenységet ellenőrizni, illetve annak érvényt szerezni – bár az új
számviteli szabványok bevezetése, mint az IAS 39, nagyban hozzájárult annak az
információs aszimmetriának a mérsékléséhez (ha megszüntetéséhez nem is), amely a
39