értekezés - Budapesti Corvinus Egyetem

A gazdasági tőkén alapuló vezetői döntések
Tierny és Smithson [2003] megjelent írásukban amellett érvelnek, hogy a nem pénzügyi
vállalkozásoknak át kellene venniük a bankoktól a gazdasági tőke koncepcióját, amelyet a
Michelin-csoport azóta be is vezetett. A különböző típusú és mértékű kockázatot rejtő
projektek hagyományos megközelítése a kockázatokat a diszkontrátában számszerűsíti,
ezáltal minden egyes eszközhöz, tevékenységhez, illetve üzleti egységhez eltérő
tőkeköltséget rendelve. A Michelin által kidolgozott gazdaságitőke-szemlélet szerint ezzel
szemben minden projekthez azonos, az egész vállalatra érvényes tőkeköltség társul (piaci
becslés alapján). Ebben a megközelítésben a nagyobb kockázat nem a magasabb
diszkontrátában jelenik meg, hanem a magasabb kockázatot ellensúlyozó többlet gazdasági
tőke projekthez rendelésében.
Shimpi [2002] meghatározásában a kockázati tőke a sajáttőke azon (a működő tőke,
melyet a vállalat a működéséhez szükségesnek tart, összegén felüli) része, amellyel a
pénzügyi nehézségek valószínűsége a felsővezetés által is elfogadható korlátok közé
szorítható. A kockázati tőke és a vállalat működő tőkéjének összegeként a Shimpi által
a vállalat gazdasági tőkéjének nevezett értéket kapjuk meg.
A fenti módszer segítségével egyidejűleg két olyan probléma is kezelhető, amelyek a
hagyományos szemlélet alapján levont következtetéseket torzítják. A gazdaságitőkeszemléletben
ugyanis 1. az egyes projektek vagy üzleti területek egyedi kockázatai
beépíthetőek az elvárt hozam nagyságába, valamint 2. figyelembe vehető a területek
közötti diverzifikációs hatás.
Láthattuk, hogy a piaci tökéletlenségek megléte miatt a vállalat teljes kockázata, s nem
csupán a szisztematikus kockázat határozza meg a részvényesi értékbe beépülő holtteher
költségek nagyságát. 100 A továbbiakban nem az izolált projekt teljes kockázata számít,
hanem az adott projekt hozzájárulása a portfolió aggregát kockázatához. A gazdasági tőkén
alapuló szemlélet mindkettő kezelésére képes, hiszen az egyes projektek / üzleti területek
diverzifikált gazdasági tőkéjét méri, a háttérben belső (vállalati portfolióra vonatkozó)
tőkepiac feltételezésével.
Merton és Perold [1993] a gazdasági tőke kétféle mérőszámát definiálja, melyeket a
vállalat a tőke önálló üzleti egységekhez történő hozzárendelésénél alkalmazhat:
100 A pénzügyi nehézségek vonatkozásában például a hitelezők a vállalat összevont kockázatának, nem pedig
az egyes elemek különálló kockázatainak vannak kitéve.
83