értekezés - Budapesti Corvinus Egyetem

értékhatása számszerűsíthető. Az ún. „közvetlen megközelítésre” épülő empirikus
kutatások a fedezést jobboldali változóként, míg a cégértéket a baloldali függő változóként
értelmezik, és regressziós valamint panelelemzési technikákkal próbálják megbecsülni a
fedezés cégértékre gyakorolt hatását. Ugyanakkor létezik a pénzügyi modelleknek egy
régmúltra visszatekintő családja is, az ún. strukturális modellek. E modelleket elsősorban
azért dolgozták ki, hogy útmutatásként szolgáljanak a vállalatok optimális
tőkeszerkezetének elméletéhez, valamint segítségükkel értékeljék a kockázatos adósság
piaci értékét (ezért is nevezik őket másképp csődértékelési avagy „default-claim valuation”
modelleknek). E modellek lényege, hogy, szemben az ún. redukált formájú (vagy másképp,
intenzitás-alapú) modellekkel, az adósság és sajáttőke értékeit a vállalati szintű
összefüggések logikus és átlátható struktúrája alapján modellezik, továbbá a
fizetésképtelenség bekövetkeztét a cégérték alakulásával és annak a nemteljesítés külső
feltételek által meghatározott (exogén), vagy belső részvényesi döntés eredményeként
előálló (endogén) csődhatárértékeihez viszonyított távolságával magyarázzák. E modellek
ideális, zárt rendszert biztosítanak ahhoz, hogy a kockázatkezelési döntéseknek a cég, az
adósság, illetve a sajáttőke értékére gyakorolt hatása mérhető legyen.
Az ötödik fejezet a második, harmadik és negyedik fejezetben ismertetett érvrendszereket
és összefüggéseket tekinti át, ezzel egyfajta szinopszisát adva kutatóknak és gyakorlati
szakembereknek egyaránt a vállalati kockázatkezelés lehetséges céljairól és eszközeiről.
Miután a hazai szakirodalomból erőteljesen hiányzik ennek a kérdéskörnek a tárgyalása, a
disszertáció a hazai vállalati pénzügyi oktatás ez irányú segédletéül is kíván szolgálni.
A hatodik fejezetben az eredendő vállalati érték jövőbeli időpontokra várható piaci értéke
volatilitásának swap kontraktusokkal való befolyásolási lehetőségeit vizsgálom meg. A
szakirodalmi összefoglaló alapján ugyanis látható, hogy a vállalat hitelkapacitásának
hosszú távú, tartós növelésével részvényesi érték teremthető. A hitelkapacitás tartós
növelése azonban csak akkor értékes, ha nem jár együtt a pénzügyi holtteher-veszteségek
számottevő növekedésével: magasabb tőkeáttétel választása mellett, ugyanis ceteris
paribus exponenciális ütemben megnőnek a pénzügyi ügynöki költségek, a csődköltségek
várható értéke, amelyek – racionális várakozásokat feltételezve – egyből beépülnek a
finanszírozási költségekbe. Éppen ezért a vállalati értékfolyamat kockázatainak hosszú
távú csökkentésével, illetve a fent említett holtteher-veszteségek szintjének stabilan
tartásával képzelhető el a hitelkapacitás részvényesi értékteremtéssel járó növelése. Utóbbi
20