értekezés - Budapesti Corvinus Egyetem

vállalkozás a rövid távú kitettségek mérséklése érdekében fedez, és e kitettségek a cég
értékének csupán töredékét képviselik, akkor nagy valószínűséggel a kockázatcsökkentés
nem befolyásolja számottevően a sajáttőke költségének nagyságát. Hasonlóképpen, Minton
és Schrand [1999] is amellett érvel, hogy ha a volatilitás származékos ügyletekkel történő
csökkentésére a befektetők nem egy hosszú távú stratégiaként tekintenek, akkor azok nem
feltétlenül fogják a derivatívák használatát alacsonyabb elvárt tőkeköltséggel díjazni.
A pénzügyi származékos eszközök alkalmatlansága a hosszú távú gazdasági
kitettségek kezelésére nagyon egyszerű érvekkel indokolható. Mindenekelőtt, a
likvid forgalmú pénzügyi derivatív eszközök elérhető futamidői – az adott
piactípustól és instrumentumtól függően – korlátozottak. Még ha hosszabb, 5-
10 éves fedezet biztosítható is különösebb likviditási felár nélkül, az ilyen
pozíció m2m hatása megfelelő „hedge accounting” számviteli megoldás
hiányában roppant súlyos következményekkel járhat, növelve a futamidő alatt
az eredmény esetleges kilengéseit, tőzsdei határidős kontraktusok esetében
pedig a folyamatos letétképzési követelményekből adódóan a pénzáramokét is.
A tényleges rövid távú kockázati kitettség többszörösének megfelelő volumenű
rövid lejáratú derivatívok alkalmazása (túlfedezés) és a pozíció folyamatos
görgetése gyakran jár bázis- és likviditási kockázatokkal (ld. a
Metallgesellschaft esetét).
A hosszú lejáratú derivatívokkal történő fedezés a helytelen fedezeti arány
formájában jelentkező többletköltséggel jár, miután a hosszabb időtartamra
csak nagyobb hibaaránnyal prognosztizálható a valós kitettség, emellett növeli
a fokozott partnerkockázatért fizetendő felárat is, vagy csökkenti a
rendelkezésre álló hitelkeretet. Végezetül, ahogy az előző fejezetben is láttuk, a
piacszerkezet és a verseny függvényében a külső rövid távú sokkhatások akár
tartósan is beépülhetnek a termék árába vagy termelési költségeibe
(begyűrűzés), amely következtében a hosszú távú kockázatokat fedező cégek
végül akár spekulatív pozíciókban találják magukat.
Mindezek miatt, a hosszú távú, stratégiai kockázatkezelési megoldásoknak a pénzügyi
derivatívok kizárólagos használata helyett sokkal szélesebb eszköztárra kell épülniük,
ideértve a belső működési folyamatok megfelelő megválasztását valamint a marketing, a
termelés és a finanszírozás stratégiáinak kockázattudatos kiigazítását. 92
gazdasági kitettség és az átértékelési kitettség mértéke csaknem azonos. Ebben az esetben az átértékelési
kitettség fedezésével a vállalatok eredményesen mérsékelhetik gazdasági kitettségeiket.
92 Lásd pl. Chowdhry és Howe [1996].
78