értekezés - Budapesti Corvinus Egyetem

A 13. függelék megismerése után az olvasó azt a következtetést vonhatja le, hogy a
vállalati kockázatkezelés értékhatásának empirikus vizsgálata gyakran ellentmondó
eredményeket szül, kérdésessé téve az empirikus vizsgálatok megbízhatóságát és
kivitelezhetőségét a vállalati szintű kockázatkezelés hasznosságának, illetve
céltalanságának bizonyításában. Több oka is van annak, hogy a vállalati szintű
kockázatkezelés hatékonyságára vonatkozó empirikus eredmények ilyen nagy számban
ellent mondanak egymásnak. Adam [2002, 165. o.], például így érvel: „azok a kutatók,
akik a kockázatkezelés hatásait vizsgálják, jellemzően egy kontroll csoportot alkalmaznak,
amely azt mutatja be, hogy a derivatívák használói miként viselkedtek volna akkor, ha a
származékos termékeket nem használták volna. A korábbi munkákból azonban kiderül,
hogy a fedezés választása nem véletlen, hanem inkább megfontolt lépés. Bár vannak
ökonometriai modellek, amelyekkel kontrollálható az így kialakuló mintavételi torzulás
(„selection bias”), miután mindmáig a fedezés okairól csak korlátozott ismeretekkel
rendelkezünk, a torzítás hatása feltehetően teljes mértékben nem kiküszöbölhető, ami azt
sugallja, hogy alternatív vizsgálati eljárásokra van szükség.”
Az ellentmondások abból is fakadhatnak, hogy az elemzések a cég specifikus mutatókat
hibás változókkal próbálják megragadni, például a számviteli mutatókat gyakran egyszeri
hatások torzíthatják, vagy a vállalatok a számviteli szabályokat eltérő módon alkalmazzák
a gyakorlatban, amelyekre a nagyméretű adatbázisokból nem lehet visszakövetkeztetni.
Ezen kívül, a közvetett kockázatkezelési eszközök, mint például a hosszú távú szerződések
üzleti paraméterei vagy természetes fedezeti pozíciók (pl. a hitelállomány deviza
összetétele) sok esetben elkerülik a kutatók figyelmét. Láthattuk továbbá, hogy a piac
szerkezete és a verseny erőssége, amellyel a vállalatnak számolnia kell, ágazattól függően
jelentősen torzíthatja az optimális kockázatkezelési stratégiát, de még azonos ágazaton
belüli cégek is eltérően viselkedhetnek a fedezés szempontjából (a fedezés heterogén
egyensúlya). Végül, de nem utolsósorban a vállalati szintű kockázatkezelést alkalmazó
cégektől a gyakorlatban nem várható el, hogy tisztában legyenek azokkal az alapvető
kérdésekkel és összefüggésekkel, amelyek megválaszolásával az elmélet még napjainkban
is adós marad. A vállalati kockázatkezelés részvényesi értékteremtési
hatásmechanizmusainak világos és egybehangzó megfogalmazása nélkül pedig, nem
csoda, hogy a gyakorlatban annyira eltérő kockázatkezelési magatartást tanúsítanak az
egyes szereplők, ezzel az empirikus eredmények következtetései is a vállalatok, ágazatok,
régiók vagy adatbázisok megválasztásának véletlenszerű kombinációi szerint alakulnak.
90