értekezés - Budapesti Corvinus Egyetem

A Froot-Schaferstein-Stein [1993] modell
A vállalat kockázatkezelési motivációit kizárólag elszigetelten vizsgáló „pozitív” elméleti
elemzések között figyelemre méltó kivétel Froot et al. [1993] munkája, amely szerint a
verseny szerkezete hatással lehet egy adott vállalat optimális kockázatkezelési stratégiájára
és versenytársaitól eltérő fedezeti döntéseket eredményezhet. Átfogó modell kidolgozása
nélkül azt elemzik, hogy az egyes vállalatok fedezeti stratégiája miként függ 1. a
termékpiaci verseny jellegétől, valamint 2. versenytársaik fedezeti stratégiájától akkor, ha a
vállalatok versengése egy Cournot-modellel 79 írható le. A Cournot-modell fontos
sajátossága, hogy egy vállalat számára annál kisebb a befektetés vonzereje, minél többet
fektet be valamelyik versenytársa, vagyis a befektetés „stratégiai helyettesítőként”
funkcionál. A szerzők arra következtetnek, hogy a kockázatkezelési politika örökli a
termékpiaci versengésre jellemző stratégiai helyettesíthetőségi tulajdonságot – egy adott
vállalat annál inkább fedezi kockázatait, minél kevésbé teszi ugyanezt versenytársa. (A 9.
függelék rövid áttekintést ad a modell hátteréről és logikájáról.)
Froot et al. [1993] a kockázatkezelési stratégiákat egy olyan környezetben is vizsgálják,
amikor a beruházás „stratégiai kiegészítő” szerepet tölt be, ahogy például az a kutatásfejlesztés
(K+F) ágazatra jellemző. Ebben az esetben a vállalatok több beruházást
eszközölnek akkor, amennyiben versenytársaik is ugyanezt teszik. Egy ilyen modellben, ha
a 2. vállalat nem fedez, akkor az 1. vállalat K+F tevékenységének határhozama
alacsonyabb lesz a pénzáramlás kisebb értékeire és magasabb annak nagyobb értékeire,
mivel a K+F akkor jövedelmezőbb, ha a versenytárs többet képes e területbe invesztálni.
Ily módon ebben az esetben a kockázatkezelési politikák stratégiai kiegészítőként
funkcionálnak: egy vállalatnak csak addig áll érdekében a fedezés, amíg versenytársa is
fedezi kockázatait.
Adler [1993] a termékpiaci verseny vállalati kockázatkezelési politikára gyakorolt
vonatkozásait is figyelembe veszi, míg Marston [2001] nemzetközi környezetbe ülteti az
79 A Cournot-típusú játék két cég viszonyában értelmezhető. Mindkettő ugyanazt az adott terméket állítja elő,
amelyet senki más nem gyárt. A piaci ár a cégek által együttesen kibocsátott termékek mennyiségének
csökkenő függvénye. A függvény mindkét cég számára ismert. Mindkét cég anélkül választja meg az
előállítandó mennyiséget, hogy ismerné a másik kibocsátását. A Cournot-modell a Cournot-játék
általánosítása az iparág szerkezetének jellemzésére. Az N darab cég mindegyike a többiek kibocsátási
döntéseinek rögzítése mellett dönt a saját termelési mennyiségéről. A modell azt jósolja, hogy a cégek által
választott kibocsátási szintek egy Nash-egyensúlyi állapotot képeznek.
69