You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
etünk megmaradni ebben a hitben.<br />
A lényeg, hogy általában igyekszünk uralmunk alatt tudni a valóság adagolását, a saját döntési potenciánkban<br />
tartani, mint ahogy arról is mi határozunk, hogy csúcsforgalom idején elkerüljük a főútvonalakat,<br />
és a kertek alatt osonunk el, azokon az utcácskákon, amiket rajtunk kívül senki sem ismer. Nyilvánvaló,<br />
hogy néha nálunk is hiba csusszan a számításba; ez leggyakrabban úgy hatvanöt éves korunk táján ugrik be,<br />
amikor minden eddigi valóság-vezetési profizmusunk dacára egyszer csak megáll a szívünk, bekapunk egy<br />
infarktust, és nekünk is ugyanúgy kampec, mint az örök jelenébe ragadt skizofrén havernak.<br />
De persze ez még a jövő zenéje, egyelőre rendszeresen járunk éves kontrollra, vagy ha éppen valami<br />
miatt kihagytuk, akkor is csak az obligát, kezdődő gyomorfekélyről maradtunk le egyelőre. Egy ideig még<br />
elevickélünk a valóságról alkotott részleges tudásunkkal. Az okok és okozatok rendesen követik egymást,<br />
mi pedig hömpölygünk előre ebben a sejtett biztonságban, jóravaló középosztálybéli amerikaiként fizetjük<br />
a biztosításunkat, titokban arra spekulálva, hogy majd mi jól megtréfáljuk a halálozási táblázatok kalkulusait.<br />
Végül azonban mi is a szinkronicitás zsákutcájában végezzük elkerülhetetlenül: egy kevéssé szép nap<br />
hajnalán a szürkületben mi is pontosan akkor hajtunk be abba a bizonyos kereszteződésbe, mint az a másik<br />
idióta, aki szintén rendesen teleszívta magát sörrel, és akkor együttesen indulhatunk egy újabb élet felé,<br />
aminek talán ugyanilyen prózai vége szakad majd. Egy szóval, a szinkronicitást nem lehet előre látni, betervezhetetlen,<br />
ez az egyik sajátossága.<br />
Vagy mégis? Képzeljük csak el, micsoda világ is lehetne az, ahol jó előre számításba vehetnénk minden<br />
meghatározó véletlen egybeesést! Vajon az effajta a priori a szó legszorosabb értelmében nem ellentmondás?<br />
Hiszen a véletlen egybeesés – vagy ahogy Pauli fogalmazott: a szinkronicitás manifesztációja – természetéből<br />
adódóan nem függ a múltbéli eseményektől, ami annyit tesz, hogy nincsenek előzetes tünetei,<br />
előfutárai (1. David Hume írásait a témában, különös figyelemmel a vonat füttyéről és a vonatról szóló elmélkedést).<br />
Kijelenthetjük tehát, hogy a skizofrén boldogtalan világának sine qua nonja pontosan az, hogy<br />
soha nem tudhatja, mi történik a következő pillanatban, így aztán nem is tarthatja irányítása alatt saját sorsát;<br />
kiszolgáltatott, passzív lénnyé válik (vagy az marad), aki ahelyett, hogy cselekedne, elszenvedi a világ<br />
történéseit. Vele csak úgy alakul a valóság, megtörténik – egyfajta örök önbaleset-láncolatban él, ahol<br />
olyan, hogy megkönnyebbülés, nem létezik.<br />
A skizofrének nem írnak leveleket, nem járnak el otthonról, nem hívnak fel senkit; ők csak megkapják<br />
dühödt hitelezőik felszólító leveleit meg az olyan veszett hatóságok értesítéseit, mint a San Franciscó-i<br />
rendőrség, felveszik a telefont, amikor kényszeredett és undok rokonok keresik őket, hagyják, hogy elrángassák<br />
őket néhanapján fodrászhoz, fogorvoshoz, vagy bedugják a sárgaházba. Ha valamilyen csoda folytán<br />
taxit hívnak, hogy elugorjanak országos cimborájukhoz, a pápához, egy kukásautó bele fog rohanni a<br />
taxiba, és ha végre elhagyhatják a kórházat (lásd Horace Gold esetét néhány éve), hívnak egy másik taxit,<br />
amibe megint bele fog rohanni egy kukásautó. És ők ezt pontosan tudják. Mert már volt benne részük. Számukra<br />
a szinkronicitás örök műsor, csak minket ér minden alkalommal váratlanul, hogy ilyen véletlen egybeesések<br />
megtörténhetnek.<br />
Mit lehet tenni? Egy skizofrénnek a nagy módszer, amivel a szinkronicitást fegyelmezni tudja, a túlélés<br />
egyetlen eszköze lehet; nekünk se jönne rosszul az esetenkénti krachban, amikor akár az életünk is múlhat<br />
rajta... mindenki remekül használhatna egy ilyen csodafegyvert.<br />
Erre szolgál immár háromezer éve a Ji King. És remekül működik is (oké, Pauli és a hasonszőrűek statisztikai<br />
adatai szerint bő nyolcvan százalékban). A zeneszerző John Cage ezzel szerkeszti meg a harmóniáit.<br />
Fizikusok ezzel kutatják az atomoknál kisebb részecskék viselkedését – és igyekeznek valahogy megkerülni<br />
a nyomorult Heisenberg-elvet. Én is alkalmaztam már egyes regényeim felépítésében (kéretik a<br />
vonatkozó kritikai meglátásokat per pillanat mellőzni és majd a Yandróba [15] küldeni). Jung a páciensei<br />
pszichológiai vakfoltjait próbálta vele áthidalni. Leibniz bináris rendszerét alapozta rá, az 1-ből és 0-ból