pkd

kon. Le​fe​lé lóg​tak, és ahogy a lány elő​re​ha​jolt, be​len​dül​tek, el a tes​té​től. Hin​táz​va ug​rál​tak, ahogy a lány
le​ha​jolt, hogy össze​szed​je a ru​há​it. Nem ke​mény lab​dács​kák vol​tak, nem, egy​ál​ta​lán nem, ha​nem puha hús,
ami​lyen a lány maga is. Puha, sá​padt hús. Mint a kö​zel-ke​le​ti fal​vak​ban a sát​rak ol​da​lá​ra ag​ga​tott bo​ros​töm​lők.
A szűk nad​rág​ban és blúz​ban ma​ga​sabb​nak és vé​ko​nyabb​nak lát​szott.
Gyor​san fel​öl​tö​zött, és át​vá​gott a gye​pen. Már nem is lát​ta. El​tűnt. Vége volt, meg​könnyeb​bül​he​tett. A
vére le​csen​de​sült, a szí​ve vissza​tért a nor​má​lis rit​mus​ba, ar​cá​ból és fü​le​i​ből is alá​szállt a nagy vö​rös​ség.
Na​gyot só​haj​tott, vég​re ki​en​ged​het​te a le​ve​gőt.
Tény​leg meg​tör​tént? Kó​vály​gott a feje. Bi​zo​nyos szem​pont​ból csa​ló​dás volt. A lány ala​csony volt és fe​hér,
itt meg ott göm​böly​ded. Lá​ba​it já​rás​ra ta​lál​ták ki, tal​pa​it, hogy ne bo​rul​jon fel. A tes​te sem​mi​ben sem
kü​lön​bö​zött a vi​lág töb​bi tes​té​től, fi​zi​kai lány volt, szer​ke​zet, gép. Ugyan​úgy sza​kadt erre a vi​lág​ra, ahogy
bár​mely más élő​lény, por​ból és ned​ves agyag​ból. Egy​szer, majd, nem is olyan so​ká​ra majd asza​lód​ni
kezd, el​szá​rad, meg​haj​lik, el​tö​rik, a ra​gasz​tó és a ta​pa​szok fel​ad​ják, nem bír​ják már össze​tar​ta​ni, és ak​kor
a föld, ahon​nan elő​buk​kant, vissza​fo​gad​ja ma​gá​ba.
Meg fog rop​pan​ni, el fog hasz​ná​lód​ni. Ugyan​úgy el​her​vad majd és el​mú​lik, mint a fű és a vi​rá​gok, vagy
ezek a ha​tal​mas fe​nyők, amik alatt ül​dö​gél, ahogy a dom​bok és maga a föld is egy​szer. A lány tes​te is csak
a min​den​na​pi vi​lág ré​sze, egy anya​gi do​log a töb​bi anya​gi do​log so​rá​ban. Ugyan​azok​nak a tör​vé​nyek​nek
alá​ren​del​ve. Ugyan​olyan tör​vény-sze​rű​sé​gek sze​rint vi​sel​ked​ve.
Hir​te​len eszé​be ju​tot​tak a raj​zai, a sok le​má​solt mez​te​len​kép, a gon​do​la​tok és ké​pek, me​lyek​től zson​gott
a feje, ahogy zsú​folt szo​bá​já​ban ül​dö​gélt a füg​gö​nyön át be​szű​rő​dő nap​fény​ben. El​mo​so​lyo​dott. Na, most
leg​alább egy újabb ol​va​sat​tal gaz​da​go​dott. Az oly drá​ga ké​pek és vágy​ál​mok mind szer​te​fosz​lot​tak, he​lyet​tük
azon​ban meg​ér​tett va​la​mit, ami​re ko​ráb​ban még csak nem is gon​dolt. A test, le​gyen akár a sa​ját​ja,
akár a lá​nyé, mind ugyan​ar​ra szol​gál. Ugyan​an​nak a vi​lág​nak a ré​sze. Ezen a vi​lá​gon túl nincs sem​mi, se a
tes​tet​len lé​lek nagy bi​ro​dal​ma, se a meg​fog​ha​tat​lan nagy​sze​rű​ség vi​dé​kei. Csak ez lé​te​zik – amit a sze​mé​vel
lát. A fák, a nap, a víz. Ő, Bar​ba​ra, min​den​ki és min​den en​nek a nagy egész​nek a ré​sze. Azon túl más
nincs.
Nem volt nagy ro​baj és ro​mok és szo​mo​rú ma​rad​vá​nyok, me​lyek után ku​tat még az em​ber, a rég​óta dé​del​ge​tett
ál​mok és az a tit​kos, bel​ső, szel​le​mi vi​lág, amit ma​gá​ban hor​do​zott, nem om​lott a fe​jé​re min​dent
ma​gá​val ránt​va. Egy​sze​rű​en csak meg​szűnt lé​tez​ni, ki​hunyt. Né​mán puk​kant szét, mint egy szap​pan​bu​bo​rék.
El​tűnt örök​re. Mint​ha soha nem is lé​te​zett vol​na.