Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Bevezető a Dr. Vérdíj-hoz.<br />
(1979, 1985)<br />
Nos, nem vált be a jóslatom, amikor 1964-ben megírtam a Dr. Vérdíjat. Az általam előre jelzett események<br />
nem következtek be; mindenki meg fogja érteni, mire gondolok, ha majd olvassa a regényt. Persze a<br />
sci-fi íróknak nem is feladata a jóslás. A műfaj csak úgy tesz, mintha jósolna. Mint a Star Trek idegen lényei,<br />
akik mind angolul beszélnek. Egy irodalmi konvencióról van szó, semmi többről.<br />
Szórakoztató viszont számomra látni, hogy pontosan mi is az, amit rosszul jeleztem előre. Az egyik legsúlyosabb<br />
baklövésem, hogy totálisan félrement az űrprogram jövőjére vonatkozó jóslatom. Ez persze<br />
csak azt mutatja, milyen gyorsan alakul a történelem. A Dr. Vérdíjban egy amerikait örökre világ körüli<br />
pályára állítottam. Ez nyilvánvaló képtelenség; vagy sok amerikairól – na és persze oroszról – lehetne<br />
szó, vagy egyről se.<br />
Persze a legnagyobb tévedésem az volt, hogy megjósoltam a világvégét. 1964-ben ez ott lógott a levegőben,<br />
gyakran néztem is az órámat. Emlékszem, Horace Gold, a Galaxy magazin szerkesztője egyszer le<br />
is szidott, amiért a globális pusztulást a következő hétre vártam. Ez olyan 1954 körül lehetett; az 1964-es<br />
könyvben már komolyabban foglalkoztam a dologgal. Hát igen, akkoriban ilyesmiktől kellett félni. Manapság<br />
más gondjaink vannak. Úgy tűnik, a fő problémánk az adónk befizetése az egyre csak romló értékű<br />
dollárjainkkal, vagy hogy benzint töltsünk a kocsinkba – ilyen e világi dolgok foglalkoztatnak. Semmi kozmikus<br />
volumenű probléma.<br />
Furcsamód a Dr. Vérdíj hőseit pont ilyen gondok sújtják a harmadik világháború utáni világukban. A<br />
kocsikat lovak húzzák. A szemüveg ritka kincs. Egy cigarettakészítőt megbecsülnek, bármerre is jár. Óriási<br />
tisztelet övezi azt, aki meg tud szerelni valamit. A társadalom visszafejlődött, de nem arra a barbár<br />
szintre, amit esetleg várnánk. Inkább amolyan falusi életmódra rendezkedett be. A nagyvárosok eltűntek,<br />
helyükön egy amolyan vidéki közeg jött létre, ahol egyáltalán nem rossz élni. Hozzátenném, mondjuk, hogy<br />
ez a világ a legkevésbé sem hasonlít az általunk ismert helyekre.<br />
Az is igaz, hogy mi még nem tapasztaltuk meg a harmadik világháborút.<br />
Véleményem szerint ez egy kivételesen bizakodó regény. Nem állítja, hogy a következő háború eredményeként<br />
kihal az emberi faj. A megmaradtak élnek és küzdenek, és voltaképpen szerencsések az új életükben.<br />
Külön érdekes a köztük tapasztalható finom státuszkülönbségek jelensége. Vegyük például Hoppy<br />
Harringtont, akinek se keze, se lába. A bomba becsapódása előtt Hoppy az erőviszonylatok tekintetében<br />
abszolút mellékes figura. Szerencsés, ha egyáltalán kap valami munkát. A háború utáni világban azonban<br />
egészen más a helyzet. Hoppy a titkos bevételeinek köszönhetően egyre magasabbra lép, míg végül eljut<br />
odáig, hogy veszélyt jelent az emberek számára, és nem csak a bolygó felszínén; amolyan félisten lesz belőle,<br />
egy igazán összetett személyiség. Hagyományos értelemben nem igazán nevezhető gonosznak, nála<br />
inkább a hatalommal való visszaélés jelenségét figyelhetjük meg: a gonoszt a hatalom mint olyan teremti.<br />
Nem Hoppy a gonosz, hanem a hatalom.<br />
A műholdon Walt Dangerfieldből a háború utáni, szétesett társadalmat morális példamutatással egységbe<br />
kovácsoló, erőt adó emberből olyasvalaki lesz, aki elkeseredetten igényli a közösség segítségét; egy<br />
napról napra gyengülő személlyé korcsosul. Ő jelképezi az elszigetelődést, ami a lent élő emberek egyik<br />
legnagyobb félelme; az izoláció, az eredeti világukat alkotó tárgyi közeg és az értékek elvesztése komoly<br />
fenyegetés. Az idő múlásával Walt Dangerfield kénytelen erőt gyűjteni a Föld felszínén élőktől ahelyett,<br />
hogy adna nekik. Az így keletkezett vákuumba érkezik tehát Hoppy Harrington, aki megtestesíti a bennünk<br />
lakozó szörnyeteget: az éhes embert. A jelző itt nem a táplálkozással kapcsolatban értendő, hanem a má-