Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Egy elgyötört sci-fi szerző gondolatai késő éjjel<br />
(1968, 1972)<br />
Itt állok közel negyvenévesen. Tizenhét évvel ezelőtt adtam el életem első novelláját, átütő pillanatként<br />
éltem meg, soha úgy nem fogok érezni már. 1954-re jegyzett novellistává avanzsáltam; 1953 júniusában<br />
egyszerre hét különböző magazinban, többek közt az Analogban, a Galaxyben és az F&SF-ben jelent meg<br />
valamilyen írásom. Ja, persze, 1954. Akkor tettem le az asztalra az első regényemet, a Solar Lotteryt, el<br />
is kelt belőle vagy 150 000 példány, hogy aztán sehol se lehessen rálelni, majd pár éve kijöttek végre az<br />
utónyomással. A kritika jól fogadta, a Galaxy tollnokát nem számítva, de Tony Bouchernek bejött, és Damon<br />
Knightnak is. Csak azt nem értem azóta sem, hogy egyáltalán miért írtam – ahogy az utána következő<br />
huszonnégyet sem értem. Szerelemből, gondolom; imádom a science fictiont, olvasni és írni egyaránt. Kár,<br />
hogy nem fizetnek meg érte bennünket, így aztán az SF-írók egymás után hagyják el a pályát vagy halnak<br />
bele a folyamatos küzdésbe... ez a véres valóság. Sokan kénytelenek feladni, és valami egészen másba<br />
kezdeni, esetleg párhuzamosan próbálkozni a két élettel, mint Frank Herbert, aki a normál újságírói állása<br />
mellett a szabadidejében ír Hugo-díjas regényeket. Bár én is meg tudnám csinálni: reggel elmenni állásba,<br />
aztán este, vacsora után leülni az íróasztalhoz és alkotni. Esetleg hajnalban, munka előtt. Akkor legalább<br />
nem kellene folyvást az anyagiak miatt őrlődnöm. Mert nem olyan egyszerű ám ez így: egy regényért átlagosan<br />
1500-2000 dollárt kapok, ha tehát két regényt képes vagyok összehozni egy évben, van 3000-4000<br />
dolcsim. Ami kábé a nagy semmi. Összeszorítom hát a fogam, és kinyögök három regényt meg jó pár rövidebb<br />
történetet, így, ha jó évem van, összejön 6000. De ebbe már megzöldülök. Az eddigi legjobb évem<br />
12000 dollárt hozott, ennél viszont általában jóval szerényebb a zárás. Arról nem is szólva, hogy a sok<br />
megfeszített munka padlóra tesz, és a munkás periódusokat akár két évre is rúgó száraz szakasz követi,<br />
amikor egy szót se tudok kipréselni magamból. Ilyenkor az ún. maradványpénzekre hagyatkozom, vagyis a<br />
külföldi eladások jogdíjára, a papír-kötéses újranyomásokéra, a folyóiratokban megjelenő utánnyomásokéra,<br />
tévés és rádiós jogdíjakra stb., ami mind meglehetősen bizonytalan. Az egyik héten jön egy levél az<br />
ügynöktől 1, 64 dollár jogdíjról. Rá egy hétre kapok egy másikat a tengeren túlról, benne csekk 4,50-ről.<br />
Persze azért nem adom fel, ahogy egy csomó kollégám sem, akinek az élete a sci-fi. Mondom, imádjuk ezt<br />
a témát.<br />
De mi az ördög ilyen vonzó benne? Mi ejt rabul a sci-fiben? Mert garantáltan rácsavarodnak az olvasók,<br />
a kiadók és a szerzők is. Közben meg senkinek se hoz semmit a konyhára. Ezek a gondolatok valahogy<br />
mindig Henry Kuttner Fairy Chessmanjének indító bekezdését juttatják eszembe, ahogy a kilincs rákacsint<br />
a főhősre. De ugyanazzal a lendülettel a fejem is fordul, immár nem befelé, hanem az íróasztalom<br />
mellett álldogáló félmázsás tűzbiztos iratszekrény felé, amiben a kincset érő, Unknown és Unknown<br />
Worlds meg Astounding magazinok teljes sorozatait őrzöm, egészen az 1933-as év októberi számaitól<br />
kezdve. A külvilágtól és az élettől zártam el őket, mert így nem eszi őket a por és a penész, a szörnyű papírroncsoló<br />
kártevők. Meg az idő. 390 dolláromba került ez a monstrum, de még akár ennél is többet megér,<br />
mert a feleségem és a lányom után ezek a régi újságok a legfontosabbak nekem.<br />
A varázslat lakik ebben az iratszekrényben, úgy ám. Foglyul ejtettem, legyen az bármi.<br />
A saját műveimet illetően mit mondhatnék? Újraolvasásuk totálisan hidegen hagy, nem is foglalkozom<br />
olyan gondolatokkal, hogy akkor ez most jó vagy sem, mi sikerült benne és mi nem (ahogy, Ted Sturgeon<br />
szavaival, a mosogató beszerelését se lehet a Palmer Eldritch három stigmájához hasonlítani). Nekem<br />
csakis az írás számít, az a folyamat, ahogyan létrehozok egy regényt, mégpedig azért, mert közben én magam<br />
is abban a világban élek, ahol a cselekményem játszódik. Az a valóságos világom, legalábbis akkor.