You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Kritika a The Cybernetic Imagination in Science Fiction [10] című<br />
könyvről<br />
(1980)<br />
Ez az MIT Press első kísérlete arra, hogy megbirkózzon a science fiction valóságával. Bár 300 oldalnál<br />
is vékonyabb, a kötet háromnegyed kiló, míg Ted Sturgeon klasszikus Több mint emberijének Ballantine<br />
Books-féle kiadása egynyolcad kiló. Warrick könyve ezek szerint hatszor olyan fontos, mint Sturgeoné.<br />
Warrick kutatása, ahogy az írónő megosztja velünk, „225 darab 1930 és 1977 között írt novellán és regényen<br />
alapszik”. Már a bevezetőben elárulja a végkövetkeztetést: „Ez a könyv bemutatja, hogy a második<br />
világháború óta született (sci-fi) irodalom hozzáállása reflexív, ami a számítógépeket és a mesterséges intelligenciát<br />
illeti. Gyakran téves adatai vannak az információ-elmélettel és a számítógépes technológiával<br />
kapcsolatban, és a jelen eredményei mögött kullog ahelyett, hogy előre jelezné a jövőt.” A szerző ezután<br />
egy tökéletesen kimunkált esztétikai rendszer alapján ítéli meg a sci-fit (itt meglehetősen szép munkát végez).<br />
A három SF-író, akivel a legtöbbet foglalkozik, Asimov, Lem és jómagam. Az a benyomásom, hogy<br />
minket hármunkat fontosnak tart, és itt vitába is szállnék vele. Ami engem illet, a „fontos” jelző használhatatlan<br />
az SF megítéléséhez. De kritizálhatnám a könyv pongyola stílusát is. (Például „...a hamis illúziók<br />
börtöne” nem egyszerűen kettős tagadás, de még dagályos is, vagy ott van az a mondat, hogy: „Bizarr metaforák<br />
hulláma csap ki Dick képzeletéből, amint az ember és a mesterséges szerkezetek közötti fejlődő és<br />
kölcsönös viszony lehetőségein robog át.” De vehetném azt a megállapítást is, hogy a „Sötét jövőképébe<br />
fáklyaként vet néhány lehetőséget, hogy ezáltal felvillantsa a túlélés esélyét.” S a többi. Az ilyen mondatok<br />
unalmasak, hatásvadászok, és pazarolják az olvasók idejét.) Ezek helyett azonban inkább a könyv céljával<br />
szállnék vitába, kezdve azzal, hogy szerintem nincs is neki ilyen.<br />
Káros dolog ez, és már maga a létezése is azt jelzi, hogy az SF mint műfaj haldoklik, mert csak egy<br />
romló állapotú, gyengülő entitás keltheti fel ilyen akadémikus seggfejek kíváncsiságát. Ahogy Jézus mondja:<br />
„Ahol a hulla van, oda gyűlnek a keselyűk.” (Máté evangéliuma 24:28)<br />
Warrick fő problémája, melyet a könyvben több helyen is megfogalmaz, nem más, mint hogy az SF hajlamos<br />
vészmadárkodni a technológia veszélyeivel kapcsolatban, amik az egyes embereket és általában a<br />
társadalmat is fenyegetik. Na ja, lehet utálni, de ettől még tény: a science fiction szerzők valóban foglalkoznak<br />
bizonyos tendenciákkal, tényleg aggódnak, hogy a jelenből nagy eséllyel ilyen-olyan disztópiák<br />
fejlődnek ki, és ez a műfaj egyik fontos értéke. Tudjuk, volt idő, amikor feltételezték, hogy a tudomány és<br />
a haladás azonos. Ha most aggódunk, arra jó okunk van. Nem azért van ez, mert figyelmen kívül hagyjuk a<br />
világ állapotát meg a tudományos áttöréseket. Warrick külön fejezetet szentel azoknak a történeteimnek,<br />
amelyek robotokról szólnak, és – korrektül – idéz is engem: „Napjaink egyik legnagyobb, az egész világot<br />
érintő változása az élőlények egyre erősödő tárgyiasítása, egy időben azzal, hogy megkezdődik a gépek<br />
által vezérelt életre keltés.” Talán nem félhetek ettől? Ki mondja meg, hogy az SF-írók miről írhatnak, és<br />
mivel kapcsolatban aggódhatnak? Ez a könyv dicsér, fontosnak nevezi a munkáimat, közben azonban jogot<br />
formál arra, hogy döntőbíró legyen nézőpontjainkat és aggodalmaink tárgyát illetően. A nézőpont és az aggodalom<br />
a sci-fiben amolyan kommunikációs kapocs szerző, szerkesztő és olvasó között, ennek pedig a<br />
kritikus csak a megfigyelője. Ha az olvasónak tetszik, amit írtam, akkor rendben is volnánk. Ha viszont<br />
nem tetszik neki, akkor nincsen semmink. A „fontos” jelző egy egész más területre tartozik, ami viszont engem<br />
nem érdekel. Annak, hogy olvasni és aztán írni kezdtem a sci-fit, semmi köze nem volt a fontossághoz.<br />
Amikor a középiskolában a geometriaórán ültem, és titokban az Astounding magazint olvastam a pad<br />
alatt, nem a fontos kérdések érdekeltek. Valószínűleg intellektuális kalandot kerestem. Mentális stimulá-