You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
A preszókratikusok azért jutottak erre a nézetre, mert ugyan látták a sokaságot, de a priori tudták, hogy<br />
amit látnak, nem lehet valóságos, hiszen egyedül az Egy létezik.<br />
„Ha Isten egyenlő minden dolgokkal, akkor a látszat feltétlenül csalóka; és a kozmosz megfigyeléséből<br />
lehetséges általánosságokat és spekulációkat levonni Isten terveiről, ezeknek igaz ismeretéhez viszont<br />
egyedül úgy juthatnánk, ha közvetlen kapcsolatba kerülnénk Isten elméjével.” (Edward Hussey pazar<br />
könyvéből idéztem, A preszókratikusok, 35. o.) Ezt követően Hussey két Hérakleitosz-töredékkel [25] szolgál:<br />
„A természet rejtekezni szeret” (123-as töredék). „Láthatatlan illeszkedés a láthatónál erősebb” (54-<br />
es töredék).<br />
Szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy az ókori görögök és zsidók nem a világ felettinek tartották Istent<br />
vagy Isten Elméjét, hanem azon belülinek: immanens Elmének vagy immanens Istennek; a látható világ<br />
eszerint Isten teste, így hát Isten viszonya a világgal: lélek viszonya a testtel. E tudósok ugyanakkor azt is<br />
feltételezték, hogy talán Isten nem a nagy szellem, hanem noosz, egy másfajta elme; ez esetben a világ nem<br />
Isten teste, hanem maga Isten. A tér-idő univerzum lakhelyéül szolgál, de nem része Istennek; Isten egymaga<br />
a hatalmas rácsmező vagy energiamező.<br />
Ha feltesszük (és így járunk el helyesen), hogy elméink valamiféle energiamezők, hogy lényegünket tekintve<br />
nem különálló részecskék, hanem egymásra ható mezők vagyunk, akkor nem jelent elméleti problémát<br />
megragadni ezt az interakciót a nooszféra mintázatába emanálódó, formálódó és újraformálódó agyi<br />
lenyomatok milliárdjai között. Ha azonban változatlanul ragaszkodnak ama tizenkilencedik századi nézethez,<br />
hogy önök törékeny organizmusok, és akár egy gép, részekből állnak – nos, akkor mégis hogyan tudnának<br />
összeolvadni a nooszférával? Hiszen önök egyedi, konkrét dolgok. Ezt a dologiságot kell magunk<br />
mögött hagynunk, ha magunkról és az életről kívánunk ismeretekhez jutni. Még modernebb nézetek szerint<br />
mindahányan egymást átfedő mezők vagyunk, állatok, növények egyaránt. Ez az ökoszféra, melybe mind<br />
beletartozunk. De ideje lenne felismernünk, hogy a különálló és teljes egészében énközpontú bal féltekei<br />
agyak milliárdjai messze kevesebbet tudnak mondani a világ alapvető elrendeződéséről, mint a kollektív<br />
nooszféra. Az Elme, amely tartalmazza mindegyikünk jobb agyát, és amelyen mindannyian osztozunk; ez<br />
fog dönteni, és nem tartom kizártnak, hogy ez a hatalmas plazmanooszféra – lévén fátyol vagy réteg formájában<br />
egész bolygónkat befedi – napenergia-mezőkkel, majd onnan kozmikus mezőkkel fog interakcióba<br />
lépni. Ily módon mindannyian részesülünk majd a kozmoszból – ha hajlandóak leszünk hallgatni az álmainkra.<br />
Ugyanis az álmaink fognak átformálni bennünket egyszerű gépből hamisítatlan emberré. Többé nem<br />
fogunk fenséges vastestben csörömpölni és parádézni, nem fogunk itteni kis királyságunkon uralkodni; negatív<br />
ionok mezejeként fogunk felfelé szárnyalni, mint az Ubik entitás az azonos című regényemben: élet<br />
leszünk és életet adunk, de sosem definiáljuk önmagunkat, mert számunkra – mindannyiunk számára – nem<br />
adható jól elkülönített név.<br />
Ahogy sorra felfejtjük a sokszoros rétegeket – értsd: haladunk előre a lineáris időben, vagy egy helyben<br />
állunk, miközben a lineáris idő halad előre, amelyik modell pontosabb –, entelekheiák sokaságaként folyamatosan<br />
jelek, információk össztüze zúdul ránk a körülöttünk lévő univerzumból, és ami a legfontosabb,<br />
ezenközben felszabadulunk gátjaink alól; ily módon tartatik fenn az univerzum minden részében a<br />
harmónia. Nincs ennél nagyobb Terv: tudatában lenni annak, hogy én mint reprezentatív entelekheia csak<br />
annak mentén bontakozhatok ki, ahogy ezek az előre beprogramozott jelek elérnek hozzám, és az, hogy az<br />
egyes jelek mikor – az időn belüli mértani helyre gondolok itt – jönnek, teljes mértékben az univerzum kezében<br />
van... felkavaró belátás, ami ráébreszt a környezetemmel összefűző felbonthatatlan kötelékre.<br />
Olyan rend uralkodik a mindegyikünkbe bevésett emlékrendszerek és az eme rendszereket mozgásba<br />
lendítő, felgyülemlő jelzések egymásra adott reakcióiban, ami arra enged következtetni, hogy az, ami lefektette<br />
az entelekheia alapjait, bevéste, aztán pedig blokkolta eme rendszereket, tökéletes pontossággal<br />
tudta, hogy az idővonalon hol fognak majd elhelyezkedni a gátakat feloldó jelek; a vakszerencsének itt
Change language