pkd

fel​mu​tat​ni, in​kább a lé​lek lé​té​nek ta​ga​dá​sa mel​lett dön​töt​tek. Ami a lé​lek az em​ber​nek, az az em​ber a gép​nek:
a funk​ci​o​ná​lis hi​e​rar​chia ter​mi​nu​sa​i​val élve ez a plusz​di​men​zió. Ahogy egy em​ber is​ten​ként cse​lek​szik
(ka​bát​ját egy ide​gen​nek adja), úgy cse​lek​szik egy gép em​ber​ként, ami​kor meg​tor​pan prog​ra​mo​zott
cik​lu​sá​ban, hogy az​tán sa​ját el​ha​tá​ro​zás​ból ves​se alá ma​gát is​mét.
Et​től füg​get​le​nül fel kell is​mer​nünk, hogy ugyan az uni​verzum tel​jes egé​szé​ben jó​in​du​la​tú​an vi​sel​te​tik
irán​tunk (biz​to​san ked​vel és el​fo​gad min​ket, mert kü​lön​ben már nem len​nénk itt; Ab​ra​ham Mas​low-t idéz​ve:
„mert kü​lön​ben a ter​mé​szet már ré​gen ki​vég​zett vol​na min​ket”), azért a zűr​za​var kö​dén át​de​ren​gő, vi​gyor​gó,
go​nosz masz​ko​kat is ma​gá​ban fog​lal, me​lyek sa​ját hasz​nuk​ra akár le is mé​szá​rol​hat​nak min​ket.
Vi​gyázzunk azon​ban, hogy ne ke​ver​jük össze a masz​kot, le​gyen az bár​mely maszk, az ál​ta​la el​fe​dett va​ló​ság​gal.
Gon​dol​junk csak a har​ci masz​kra, amit Pe​rik​lész he​lye​zett az arca elé: az el​len​ség​nek egy fa​gyott
áb​rá​zat​tal kell szem​be​néz​ni, a há​bo​rú kér​lel​he​tet​len​sé​gé​vel – nem pe​dig egy őszin​te em​be​ri arc​cal
vagy sze​méllyel, aki​hez ke​gyel​mé​ért kö​nyö​rög​het. Ter​mé​sze​te​sen ez is volt a cél. Te​gyük fel, az el​len​ség
nincs is tu​da​tá​ban an​nak, hogy egy masz​kot lát; te​gyük fel, hogy ami​dőn Pe​rik​lész a kora reg​ge​li köd​ben és
fél​ho​mály​ban felé kö​ze​lít, ő azt hi​szi, hogy Pe​rik​lész va​ló​di arc​ki​fe​je​zé​sét lát​ja. Na most, szin​te pon​to​san
így fes​tet​tem meg Pal​mer El​drit​ch alak​ját a róla szó​ló re​gényem​ben: olyan​nyi​ra em​lé​kez​tet az óko​ri gö​rö​gök
har​ci maszk​ja​i​ra, hogy a ha​son​ló​ság nem le​het vé​let​len. Ak​kor hát az üre​ges szem​nyí​lás, a gépi fém​kar
és – kéz, a rozs​da​men​tes acél​fo​gak, ame​lyek a go​nosz el​bor​zasz​tó stig​mái – va​jon mind​ez, amit elő​ször
egy 1963-as nap de​le​lő​jén az égen lát​tam ki​raj​zo​lód​ni, nem más, mint egy há​bo​rús maszk és fém​pán​cél​zat,
egy had​is​ten le​írá​sa, ví​zi​ó​ja? A ha​rag is​te​néé, aki fel​bő​szült rám? Csak​hogy a düh, a fém és a si​sak
mö​gött, akár​csak Pe​rik​lész​nél, itt is egy em​ber arca rej​tő​zik. Egy ked​ves és sze​re​tet​tel​jes em​be​ré.
Írá​sa​im tár​gyát éve​ken át a kö​vet​ke​ző ké​pez​te: „Az ör​dög​nek fé​mar​ca van.” Ta​lán itt az ide​je hely​re​iga​zí​tást
ten​nem. Va​ló​já​ban nem egy ar​cot pil​lan​tot​tam meg ak​kor, nem egy arc​ról ír​tam utá​na, ha​nem egy arc
elé he​lye​zett maszk​ról. És az iga​zi arc a maszk el​len​tett​je. Mi más len​ne? Sem​mi ér​tel​me vad, hi​deg fé​met
vad, hi​deg fém​re he​lyez​ni. Puha bőr elé kell rak​ni, ami​ként az ár​tal​mat​lan moly​lep​ke is mes​te​ri​en fel​éke​sí​ti
ma​gát, hogy így ter​ro​ri​zál​ja ál​do​za​ta​it. Vé​de​ke​ző​me​cha​niz​mus​ról van szó, és ha mű​kö​dik, a ra​ga​do​zó
zsém​bel​ve vo​nul vissza bar​lang​já​ba: „Az ég leg​ré​misz​tőbb te​remt​mé​nyét lát​tam – csu​pa vad fin​tor és
szárny​csap​ko​dás, ful​lánk és mé​reg.” Faj​ta​bé​li​jei el​is​me​rő​en cset​tin​te​nek. A va​rázs​lat mű​kö​dik.
Fel​té​te​lez​tem, hogy csak rossz em​be​rek vi​sel​nek ré​misz​tő masz​ko​kat, de most már önök is jól lát​hat​ják,
hogy be​dől​tem a maszk va​rázs​la​tá​nak, ret​ten​tő, ré​misz​tő má​gi​á​já​nak, il​lú​zi​ó​já​nak. Hagy​tam ma​gam meg​ve​zet​ni,
és meg​fu​ta​mod​tam. Ez​ú​ton is sze​ret​nék bo​csá​na​tot kér​ni, ami​ért hi​te​les tény​ként pré​di​kál​tam
önök​nek er​ről a meg​té​vesz​tés​ről: le​ül​tet​tem önö​ket a tá​bor​tűz mel​lé, hogy ri​ad​tan tág​ra nyílt szem​mel hall​gas​sák
tör​té​ne​te​i​met, ame​lyek​ben ir​tóz​ta​tó ször​nyek​kel ta​lál​koz​tam; fel​fe​de​ző-utam vé​gén vér​fagy​la​ló ví​zi​ók
vár​tak, ame​lye​ket kö​te​les​ség​tu​dón ha​za​me​ne​kí​tet​tem ma​gam​mal a biz​ton​ság​ba. De mi​től is kel​lett
biz​ton​ság​ban len​nem? Va​la​mi​től, ami – mi​helyt már nem volt to​vább szük​ség az ál​cá​zás​ra – mo​soly​gott és
fel​fed​te ár​tal​mat​lan​sá​gát.
Már​most, nem áll szán​dé​kom​ban fel​ad​nom di​cho​tó​mi​á​mat a kö​zött, amit „em​ber​nek” és amit „and​ro​id​nak”
hí​vok, amely utób​bi al​jas okok​ból lét​re​ho​zott, ke​gyet​len és ol​csó után​za​ta az előb​bi​nek. De ed​dig a
kül​ső meg​je​le​nést ta​nul​má​nyoz​tam; a ka​te​gó​ri​ák el​kü​lö​ní​té​sé​hez na​gyobb fur​fang szük​sé​gel​te​tik. Hi​szen ha
sze​líd, ár​tal​mat​lan lét​for​mák ijesz​tő há​bo​rús masz​ko​kat öl​te​nek, ak​kor erős a va​ló​szí​nű​sé​ge, hogy a sze​líd,
ár​tal​mat​lan masz​kok mö​gött em​be​ri lel​kek el​ve​te​mült mé​szá​ro​sai rej​tez​het​nek. Egyik eset​ben sem elé​ged​he​tünk
meg a kül​ső meg​je​le​nés​sel; a szí​vü​kig, té​mánk szí​vé​ig kell ha​tol​nunk.
Az uni​verzum​ban fel​te​he​tő​en min​den jó célt szol​gál – úgy ér​tem, az uni​verzum cél​ja​it. Ám a ben​ne fog​lal​ta​tott
ré​szek vagy al​rend​sze​rek akár az élet el​ve​vői is le​het​nek. Így a tel​jes struk​tú​rá​ban be​töl​tött sze​re​pük​től
füg​get​le​nül kell őket ke​zel​nünk.
A Szé​fer Je​ci​rá, Az Al​ko​tás köny​ve, ez a csak​nem két​ezer éves kab​ba-lis​ta szö​veg azt mond​ja: „A ket​tőt