You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
a vállamra teszi a kezét. Megfordultam, de nem volt ott senki. És még ezt is álmodtam: a Don Pasqualét<br />
hallgattam, és a végén a karmester hozzávezényelt még néhány hangot, ami nincs a partitúrában, macskanyávogás-szerű<br />
akkordokat. Pinky végső búcsúja volt, vagyis Tony Boucheré, aki Pinky volt; álmomban a<br />
lemez, amit hallottam, egy 78-as régi klasszikus volt, Tony nagy kedvence. Pinky vagy Tony, név nem számít,<br />
egész életében nagy vadász volt.<br />
Egyszer fogott egy ürgét, és felvitte az emeletre, letette a táljába, ahonnan mindig enni kapott. Ez volt a<br />
dolgok rendje, vagy nem? Csakhogy az ürge ezt nem tudta, és ahogy Pinky elengedte, eliszkolt. Pinky meg<br />
nézett. Tony visszafogottan rendmániás ember volt, szerette, ha minden a helyén van, a lemezei, a könyvei,<br />
mindenből lenyűgöző gyűjteménnyel bírt, minden egyes darabnak megvolt a maga helye, és minden helyre<br />
csakis az illett, aminek oda illenie kellett. Talán jobban kellett volna viselnie a világban uralkodó káoszt.<br />
Az ürgét mindenesetre újra elcsípte, és megette az utolsó falatig, csak a fogait hagyta meg.<br />
Tony vagy Pinky volt az én fároszom, ő tanított meg írni, és ő vigyázott rám, amikor 1972-73-ban nagybetegen<br />
feküdtem. Tessa, a feleségem azért hozta a házhoz, hogy legyen, aki ügyel rám, ha már orvosra<br />
nem telik, tüdőgyulladás ide vagy oda. (Utólag bátran mondhatom, hogy szerencsém is volt, egy orvos talán<br />
csak megpaskolta volna a vállam, hogy semmi aggodalom, csak egy bordám tört el.) Mikor a fájdalom<br />
már elviselhetetlenné vált, Pinky rám feküdt, és idővel rájöttem, hogy azt keresi, hol fáj. Azt tudta, hogy a<br />
törzsemben van a problémás pont. Mindent megtett, amit tehetett, végül meg is gyógyultam. Ő viszont nem.<br />
Ilyen egy barátom volt.<br />
A macskák nagy része fél a kukások szokásos heti robajától, de Pinky szabályosan gyűlölte őket. Csak a<br />
szeme villogott ki az ágy alól, de még a bajsza hegyét se láttuk, amíg a szörnyű zaj el nem ült.<br />
Négy nappal, helyesebben éjszakával Pinky váratlan halála előtt (már majdnem azt mondtam, hogy mielőtt<br />
az orvos a törött bordáját diagnosztizálta), szokásunk szerint éppen visszavonultunk Tessával és<br />
vele. Az ágyunkban feküdtünk, amikor sápadt, fehér fény áradt szét a szobában. Azt hittem, megérkezett értem<br />
a halál angyala, így hát hangosan imádkozni kezdtem. Latinul: „Tremens factus sum ego, et timeo” és<br />
így tovább. Tessa a fogait csikorgatta, de Pinky kitartóan szembenézett a fénnyel, félfekvő helyzetében.<br />
Tudtam, hogy nincs hová bújni, nem mászhatok be az ágy alá. Ezt még a gyerekek is tudják. Szar ügy.<br />
Az meg se fordult a fejemben, hogy esetleg nem értem jött a halál; ez azért jellemző. Láttam magunkat,<br />
ahogy színes műanyag kacsákként lebegünk a festett tengeren, és egyből az a tizenharmadik századi arab<br />
vers jutott eszembe, hogy „Egyszer elhibázza, még egyszer elhibázza. A világ csak egy sík mező a szemében,<br />
ahol virágokra vadászhat.” Hiszen akkor is lát bennünket, ha nem... á, mindegy, végül abbahagytam az<br />
imádkozást, de azért még elkiáltottam magam, hogy „Mors stupebit et natura”, amiről meggyőződéssel<br />
állítottam, hogy valami olyasfélét jelenthet, hogy a halál döbbenten áll. (Mint mondjuk abban a mondatban,<br />
hogy: „Döbbenten álltam az utcán, és csak néztem, hová lett a kocsim: feltehetőleg elszállították.”<br />
Vagyis, hogy tehetetlenül áll az ember. Jó, elfogadom, lehet, hogy a Merriam-Webster 3 nem ezt a definíciót<br />
adja, de én igen.)<br />
Pinky észre sem vette a fehér fényt, szokása szerint már félig szunyókált. Azt hiszem, dúdolt magában.<br />
Elaludtam én is, és hajnal felé zavaró álmot láttam: egy fegyver dördült el a fülem mellett, iszonyú hangosan,<br />
és amikor felnéztem, egy haldokló nőt láttam. Elindultam segítségért, de tévedésből egy trolifélére<br />
szálltam, három Gestapo-ügynökkel együtt (ezt sokat álmodom). Egyre csak mentünk és mentünk, én meg<br />
próbáltam rövidzárat csinálni a busz vagy villamos áramkörében, de hiába. A Gestapo-ügynökök önbizalma,<br />
az az önelégültség töretlen maradt, csak olvasták az újságjukat és cigarettáztak. Tudták, hogy elkaptak.